Leírni vagy nem leírni?

Leírni.

Létezik az a kimondott-kimondatlan szabály, miszerint “Show don’t just  tell!” azaz “Mutasd, ne csak mondd!”.
Ez egy szuper tanács, amibe a jövőhéten bele is fogunk gázolni, de előbb menjünk szembe vele egy egészen kicsikét.

Egyre több olyan műbe ütközöm a neten, melyekben szinte alig, esetleg egyáltalán nincs leírás (itt most főleg a környezetre gondolok). Nem tudom, hogy ennek az iskolai évek alatt kötelező olvasmányként gyűrt regények a felelősei (például: Aranyember),

vagy szimplán az, hogy a leírással szöszölni  unalmas, lényegtelennek látszó feladat. Különben is, az emberek többségét a cselekmény, a cikázó párbeszédek érdeklik.

Lássuk be, a leírásoknak igenis fontos szerepük van. Egy könyv nem egyenlő egy filmmel.
A filmekben alapból megvan a háttér, már csak a cselekménnyel, a szereplők formálásával kell foglalkozni. Egy könyvben viszont a környezet leírásával is meg kell küzdenünk, hiszen ez a mi díszletünk. Általa háttérinformációt tudsz átadni, a körülményeket ismertetheted és bevonhatod az olvasót a “világodba”. Ez a legfontosabb, ugyanis az olvasó nem lát a fejedbe, mankó kell nekik, melyet a leírások jelentik. Légy bátran a kalauzok!

Ne sajnáljuk az időt a környezet megteremtésére, akkor se, ha ez lassítja az alkotás folyamatát. Ez magát a szöveget nem fogja lelassítani, persze csak akkor, ha sikerül eltalálni a megfelelő egyensúlyt leírás és párbeszéd között.