Szorgos hangya S.O.S

Mostanában szorgos napokat élek, többek között hamarosan kirepül a fészekből a második könyvem, és egy rohamos tempóban közelgő esküvőre készülök, azaz szervezek. Tehát ezen a héten képletesen elhavaztak a teendők, így kimaradt (mint láthattátok) a szokásos, keddi bejegyzés, és csak jövőhét kedden lesz pótlás. (Ha a körülmények is úgy akarják... Nem hagyom magam legyűrni!)

Ám, mivel mindig én csipogok, most kérlek ti is nyíljatok meg felém. Sokat segítene, ha az alábbi linken megnéznétek és értékelnétek, esetleg a véleményetek is megosztanátok a második könyvem borítójának terveiről. (Aki már szavazott kiesett a játékból, de lesz még harmadik rész és szavazás.;)) 


Csak néhány percet vesz igénybe, és teljesen anonim.
Emlékeztetőül az első rész borítója, amit anno szintén ti szavaztatok meg befutónak:


Köszönet mindenkinek! :)

Ki vagyok én?

Hát az író! Sokszor azt kívánom, bárcsak ennyivel le is zárhatnánk a témát.
Kezdő vagy a szakmában, és nem állsz azon a szinten, mint a nagyok? Még nincs felmutatható eredményed, igazán fontos elismeréseid? Ráadásul a Nobel-díj megszerzése nincs is a kitűzött céljaid közt? Mindezek mellett és ellenére komolyan azt hiszed, hogy senkit sem érdekelsz, nincs szükséged biográfiája? Nagyot tévedsz. Minden író számára kötelező!

És most nem egy összecsapott, "ez megteszi, hiszen úgyse olvassák el" bemutatkozásról beszélünk. Nem lehet félvállról venni, hanem alaposan meg kell tervezni, időt és energiát ölni bele.
Nagy falat, én már csak tudom. Kínosan borzalmas bemutatkozókat tudok írni, görcsös, komoly, pont olyan, amilyen nem vagyok, és végképp nem olyan, mint a könyveim stílusa.

Elég nagy probléma ez nekem, és neked is, hiszen a biográfia egyfajta marketing szerepet is betölt. Ebben a részben arról akarjuk meggyőzni az olvasót, hogy miért mi vagyunk az ideális írók számára, miért mi vagyunk a tökéletes emberek arra, hogy jó könyvet írjunk neki?
Fontos hogyan mutatkozol be, majdnem annyira, mint a regényed bemutatása. Lehet, hogy valaki előbb a rólad szóló oldalt nézi meg, és a fecsegés, a fogalmazás elijeszti őket a sztoridtól. Tehát ne úgy állj hozzá, hogy senkit sem érdekelsz, az olvasók végtelenül kíváncsi teremtmények, akik szeretik tudni, hogy kivel van dolguk.


Hogyan írjunk jó biográfiát?

- Mindenekelőtt határold be a közönséged, kiknek akarod eladni magad? Ha orvosi szakkönyvet írsz, akkor nem biztos, hogy vicceket fogsz elsütni minden második bekezdésben, és arról elmélkedni, hogy mennyire szereted a focit, és a sört. Emellett döntsd el, milyen képet akarsz magadról közvetíteni? Szórakoztató? Intelligens? (Stb.)

- Csínján az életeddel! Érdekel valakit, hogy hol születtünk, vagy hogy hová jártunk suliba? Nem kell elmesélned az egész élettörténeted. Persze megemlítheted az alapadatokat röviden, hacsak nem relevánsak a sztoriddal. Például Texasban élsz, ahol a történeted is játszódik. Ez érdekes és hitelességet ad. De ne feledd, hogy mindenekelőtt íróként kell bemutatnod magad, egy író képét kell létrehoznod a fejekben.

- A jelen, nem csak írok... Végzettségünk, munkánk megemlítése igazán akkor fontos, ha kapcsolatban áll a könyveinkkel. Ha doktorok vagyunk, ám szakácskönyvet írunk, ennek közlése nem annyira szükségszerű. De, ha orvosi témájú könyvet írunk, ez egy hatalmas plusz pont. Különben általában érdekli az embereket, hogy mit csinálunk írás mellett, ezért megérdemel egy sort. A végzettségünk, szakmánk hosszabb biográfiákban érdemes feltüntetni, de ne ezen legyen a fókusz.

- Ismeretlen vagy? Senkit sem érdekel, hogy mit írtál. Ismert vagy? Mindenki tudja, hogy mit írtál. Patthelyzet. Mégis azt mondom, hogy listázd korábban megjelent publikációd. (Cím, kiadó, év.) Lehet kronológiailag, vagy teheted a lista tetejére azt a munkád, mely kapcsolatban áll a jelenlegi témájával. Ezzel bemutathatod, hogy ismered a témát, van már tapasztalatod, és képes vagy vele megtölteni egy teljes regényt. Ezért írj tapasztalataidról, élményeidről a választott témakörön belül. (Pl. Ha borokról írsz, és bejártad Franciaország, Magyarország, Olaszország borvidékeit, az érdekes, és releváns.) A tapasztalat, vagy a témakör mély ismerete lényeges, főleg, ha még nem publikáltál semmit.

- A hitelesség nagy úr. Ha a választott téma szakértője vagy, vagy hiteles forrásokhoz tudsz jutni (például krimid megírásakor sikerült egy nyomozóval konzultálnod), azt is írd a bemutatkozásba. 

- Légy alázatos, ne kérkedő. Természetesen írnod kell a nagyobb kitüntetéseidről, sikereidről. (Még az is fontos lehet, ha a helyi újságnál megjelent egy cikked.) Ne félj dicsekedni, de csak azokról, amik relevánsak az írással. A listát mindig frissítsd! Ám, ha csak az eredményeidről beszélsz, az száraz...

- Lehetsz személyes is. Felvetülhet a dilemma, hogy elfogadható-e személyes dolgokat is belevenni a bemutatkozásba, mint az, hogy tea függő vagy, és van két kutyád? Pár személyes infó feldobhatja, színesítheti a biográfiát, és emberközelibbé teheti az írót. Válaszd ki azokat, melyek igazán bemutatják, ki vagy. Még a legprofibb bemutatkozásnak is tartalmaznia kell némi személyes tényt, ami kiegészít, mélységet ad, és megengedni, hogy érzelmi kapcsolatot alakíts ki az olvasóiddal. Ezek az apró dolgok rávilágítanak arra, hogy nem egy Wikipédia bejegyzés, hanem egy ember vagy.

- Az író, mint meghasadt elme. E/1 vagy E/3? Egyes szám első személy, személyesebb, elég intim, ám nehéz lehet így írni magadról, főleg, ha dicsekedni kell. Tán általánosabb gyakorlat harmadik személyben írni, kiváltképp hosszabb biográfiák esetén. Az E/3 hatásvadásznak tűnhet, de jó megoldás, mert magabiztossá tehet, el tudunk vonatkoztatni magunktól, könnyebben nyílunk meg, és beszélünk eredményeinkről. Amire figyelni kell, ha így írod meg a bemutatkozást, hogy ne használd sokszor az ő névmást, hanem utalj magadra a neveddel, emellett ügyelj arra, hogy a stílus tükrözze a személyiséged.

- Írj többfélét. Hosszú: Ebben akár azt is leírhatod, hogy mit csináltál azelőtt, hogy íróvá váltál volna, mi sodort az írói pályára. Ezt használhatod: weboldaladon, rólad készült, hosszabb interjúkban. A közepes: Más weboldalak számára, vendégíróként. Rövidebb biográfia: Marketing céljára. A rövidebbnél is rövidebb, korlátozott karakterszámú összefoglaló: A közösségi oldalaknak.
Attól függően, hogy hová teszed ki, ne felejtsd el testre szabni! Nem kell feltétlenül mindenhol ugyanazzal szöveggel házalni. Például, ha kismamáknak szóló oldalon vendégcikket írsz, akkor valószínűleg ebből most kihagyod, hogy pincérnő vagy, és inkább azt említed meg, hogy három gyereked van, és pár évig bölcsiben dolgoztál.

- Minőségi fotó. Erre szinte mindig szükség van, szintén emberközelivé tesz. (Weboldaladon, a közösségi portálokon, akár a könyved borítóján, interjúk alkalmával kell.)

- Kapcsolat: Mindig legyen kint az elérhetőséged, ez amolyan névjegykártya, amivel biztosíthatod, hogy olvasóid kapcsolatba tudjanak lépni veled. (Tüntesd fel az e-mail címed, weboldalad, és közösségi oldalaid.)


Saját példámból tudom, hogy sokan lefagyunk, ha magunkról kell nyilatkoznunk. Írhatunk izgalmas, jó könyveket, ha a biográfiánk végtelenül unalmas, annak kárát láthatja regényünk.
A biográfia személyiség függő, saját döntésed, hogy komoly leszel, szakmai, szellemes, megemlíted a családod, vagy sem stb. Mindegy mi mellett teszed le a voksod, csak légy önmagad, és meggyőző!
A biográfiával olyan kérdésekre adhatsz válaszokat az olvasóknak, mint az, hogy: Miért téged válasszanak? Mire számíthatnak tőled, ha megveszik a könyved? Mire vagy képes, mit tudsz nekik nyújtani? El kell adnod magad, mint a regényed!

Most írj magadról nekik.


Pár tipp:
Olvasgass biográfiákat,  böngészd azokét, akik hasonló műfajban, stílusban írnak. Hangosan olvasd fel a sajátod, ki fogod hallani mi az, ami nem klappol. Kérd ki mások véleményét!


Kutyafülét esetleg b%#$&’§ meg?!

Szoktál káromkodni? Legyünk őszinték, ki nem szokott? Ha nem is kocsisokat megszégyenítő módon, olykor-olykor azonban becsúszhat egy nagyobb szó. Nem szép dolog, de mit tegyünk, rossz beidegződés. A trágárkodás/káromkodás segít kifejezni egy adott lelkiállapotot. Káromkodhatunk haragból, hirtelen ért meglepődésből, fájdalomból, a sor folytatható. Az ily módon történő kitörés indulati alapú. A trágárkodást részemről inkább szokásnak nevezném. Egyeseknek szinte beépült a nyelvezetébe, már öntudatlanul használják. Az efféle, gyakori megnyilvánulás pedig egyik kellemetlen, de mégis jellemzőjük lehet, amit felhasználhatunk... Tehát a káromkodás/trágárkodás, az obszcén szavak használata kultúránk (kulturálatlanságunk?) része, ami egyáltalán nem biztos, hogy pluszt, jót ad, de kifejeznek valamit. Az obszcén szavakra időnként szükségünk van írás szempontjából is, mivel lássuk be, mégis csak színt adnak. Viszont mielőtt repkednének a b@szdmegek és az anyázások, több szempontból vizsgáljuk meg, hogy érdemes, jobban mondva szükséges-e a használatuk?

Eddig és ne tovább!

Ismerd a célközönséged és tolerancia szintjük! Gyerekeknek/fiataloknak szánt, vallásról szóló könyvekben elfogadhatatlan az obszcén szavak használata.
A művelt, romantikus regényeket kedvelő nők körében is idegen lehet, de talán elviselhető, feltéve, ha nem használod intenzíven. De ezek csak példák.

Mennyire működik a karakterednél?

Ismerd az összes embered! Melyik karaktered használna trágár kifejezéseket, mely a megfelelő körülmény? Szereplőid megformálásakor döntsd el, hogy egyáltalán milyennek akarod bemutatni őket? Ellenségessé szeretnéd tenni, negatívvá, keserűvé és durvává, lázadóvá az erkölcsi normák ellen? Akkor igen, kell, hogy szitkozódjon, sokszor ok nélkül is. Így az olvasó tudja, kivel van dolga, gyorsan behatárolja a személyiséget. A trágárkodással jellemezheted a szereplőd személyiségét, az általa képviselt társadalmi réteget, szubkultúrát, stb.
Pár éve egy tehetséges írótársam bandatagokról szóló regényét olvastam, ez az író ekkor nagyon fiatal volt, én meg kifejezetten allergiás voltam a trágár szavakra és a szívemhez kaptam, amikor szembejött egy. Aztán leesett a tantusz. Egyes karakterek bizony nem beszélhetnek mindig finomkodva, mert az életszerűtlen. Például ebben az esetben a trágárkodás a miliőbe való. Legyünk őszinték magunkkal és az olvasókkal. Egy tanulatlan, alvilági karakter nem fog elküldeni melegebb éghajlatra szépirodalmi eszközökkel, hanem keményen, nyersen. Felháborodni ezen teljesen értelmetlen.
De tartsd szem előtt, hogy valaki lehet lélekben, erkölcsileg romlott trágár szavak nélkül is! Lásd Hannibal példáját. Ez az ember kész erkölcsi fertő, mégis mindig elegáns, kifinomult, választékos beszédében.

Az olvasók megismerik a szereplőket, ezért tartsd magad ahhoz, hogy ne lepd meg őket.
Bár a trágárkodás lehet lealacsonyító, mégsem utal mindig az intelligencia hiányára. Remek eszköz lehet a feszültség fokozására (/oldására), drámai hatás keltésére. A jó jelenetben, jó időben elhelyezett mindig nyugodt karakter kifakadása a stressz jele, miáltal az olvasó is idegessé válhat, érezvén a helyzet súlyosságát, miszerint a főhős fordulóponthoz ért. Ez a kevesebb néha több elve. Egy elejtett káromkodás sokkal erősebb, mint a folytonos. Azért ne zárd ki túl hosszú időn keresztül a trágár szavakat, ne sterilizáld a könyvet, mert, ha pár epizód után valaki elanyázza magát az nagyon negatív visszhangot kelthet az olvasó fejében. Például: A Harry Potterben emlékszik valaki káromkodásra? Nekem nem igazán ugrik be... Viszont, amikor Molly Weasley így szólt Bellatrix Lestrange-hez: "Not my daughter, you bitch!" Padlót fogtam. Tudtam, hogy Molly egy anyatigris, de ezzel rég tisztában voltam káromkodás nélkül is. Természetesen érthető a harc hevében egy ilyen kirohanás, de olyannyira nem volt jelen a durva szitkozódás a könyvekben, hogy teljesen kiábrándultam a jelenetből, és még ma is idegennek érzem Molly karakterétől az ilyen beszédet.

Író=Regény ?

Vigyázz az imázsodra! A túl sok trágárkodás nem csak a regényt, de az írót is minősíti. Saját döntésed, hogy mely szavakat akarod használni, mi méltó hozzád, de soha ne töltsd meg a regényt trágárkodással, mert elveszett szinonimaszótár, mert direkt sokkolás a célod, vagy mert lusta vagy másféleképpen kifejezni valamit, hanem azért, mert ez a legmegfelelőbb. Mindig indok kell hozzá!

Átolvasáskor gondosan mérlegeld, mennyire helyénvalók, mert kihatással bírhatnak az egész könyvre. A túl sok visszataszító, és romboló. A felesleges töltelék, melyek eredeztethetőek rossz szokásból ám nem szerves részei a világnak/karaktereknek, logikátlan lehet az olvasó számára, és bántó. Az írót közhelyesnek és amatőrként könyvelhetik el, ezért szándékos legyen a használat, ne szokás!

Igen, létezik a szólásszabadság, de irodalomról van szó, szép nyelvhasználatról, ezért sose vesd el az alternatív káromkodásokat, vagy légy kreatív és alkoss saját átkozódást. Ezzel egyedibbé teheted a történetet. (Lásd: Harry Potter: Merlin szakállára!)
Egy-egy karakter esetén akár olyan káromkodást is bevezethetsz, ami csak rá jellemző. Ezzel korlátozod a szitkok számát, másrészt erősödhet a szereplő személyisége, hiszen a baszkuli csak rá jellemző.

Túlérzékenységre kiskapuk:

Nem kell mindent leírni. A kipontozás, megakasztás, a történetben külső hanghatással elnyomni a káromkodást ér. A példát második könyvemből veszem: "Az időnket pazaroljuk, mert lóf… – Az eddig a képét hűsítő doboz felszisszent, ahogy önkényesen kibontottam. – sem fogunk találni, de a szenátor minket fog szekírozni, amiből nem kérek." Ugye el tudod képzelni, hogy melyik szóba kezdett az új szereplő? Valamikor nem is kell nyomot adni, hagyjuk, hogy az olvasó egészítse ki a szitkozódást. “Maga mekkora egy…” Itt mindenki azzal toldja meg gondolatban, amivel akarja, senkinek sem esik bántódása.


Nem szabad félni

Néhány szót tiltólistára tehetsz, de ne kezelj mindent tabuként.
Ezek rossz szavak, igen, de funkciójuk van, a valóság részei, hitelessé, életszerűvé teszik a sztorit. Ne felejtsd el: Egyes helyzetek/karakterek/jelenetek megkövetelik a használatuk!
Kellő figyelemmel pedig eldönthetjük, melyik szó túl obszcén, mely a munka kelléke. Találd meg az aurea mediocritast. Íróként ne félj a szavakat használni.

Részemről nem támogatom, de nem is támadom a káromkodást, trágár szavak használatát. Az olvasók vagy elfogadják vagy nem, mindenkinek megvan a maga határa.
Az írás művészet, az írók az életről írnak, és ahogy említettem az szitkozódás az élet része, ergo az átkozódás is valamelyest a művészet részét képzi, ám a mi feladatunk eldönteni hogyan használjuk az effajta verbális agressziót.
Ne gazdálkodj helytelenül, hanem úgy, mint egy ritka fűszerrel, néha egy csipetnyi is elég.

Mire figyelj, ha sorozatot írsz?

Mi a sorozat? Valószínűleg ezt nem kell tisztázni, de mi a sorozat az olvasók szemszögéből?

Egy sorozat befektetés nem csak az író részéről. Pénzt, időt, érzelmeket kér az olvasótól. Ha azt akarod, hogy befektessenek a könyvedbe, akkor jutalmazd a hűségük, az elkötelezettségük. Tudd, mit várnak az általuk választott műfajban, és próbálj meg ehhez igazodni. Lehetsz formabontó, de, tartsd magad az elvárásaikhoz is, add meg nekik azt, amire szerződtek!

Emellett egy sorozat ígéret az olvasók felé, hogy mindig élvezetesebb, gazdagabb, fejlődő élmény részesei lesznek az események előrehaladtával. Frusztráló mindig feljebb tenni a mércét, nem? Mielőtt abbahagynád az olvasást, és visszalépnél a sorozatod megírásától tisztázzuk a helyzetet: Mindig legyél jobb, de ne aggódj az első sztori miatt! Amikor belevágsz a folytatásba ne az elsőhöz igazítsd magad, hiszen nem azt akarod jobbá tenni, nem remake-et készítesz, hanem annak eseményeihez kapcsolódva egy új ötletből új történetet alkotsz, és ebből kell kihoznod a maximumot.

De mielőtt belevágnál a sorozatba, mérlegelj!

Miért csinálod? Ne azért csináld, mert az emberek szerették az eredeti történetet, ezért céltalanul le akarsz húzni róla még pár bőrt!
Van elég “tölteléked”, hogy sorozatot írj? Részemről nagyon szeretem a karaktereim, jó velük dolgozni, de a ragaszkodás sokszor nem elég. A jó folytatáshoz kell egy mindent átívelő, jól adagolt konfliktus, mindig dinamikus, jól működő cselekmény és még sok egyéb.

A mai nagy kérdésünk tehát: Min érdemes gondolkodni, amikor sorozatba kezdesz?

Tervezés


Tanácsos előre meghatározott számú sorozatot tervezni, hogy aztán ne essünk a nyújtom, mint a rétestésztát szindrómába, mert nem tudjuk, nem készültünk fel arra, mikor kell elkezdeni lekerekíteni, szálakat elvarrni, és arra, hogy hol érjen véget.

Figyelj a rejtélyek elosztására, a konfliktust részekre bontva adagold.
Nem kell minden részletet előre megtervezni de egy erős vázlat mindenképp szükséges a fő karakterekről és eseményekről.
Jó, ha megtervezed, hogy a részek csúcspontjai hogyan kapcsolódnak egymáshoz és a végső csattanóhoz.

A tervezéshez kapcsolódik: Kövesd nyomon a saját sorozatod!

Bármilyen meglepő egy sorozat megírása kihívást jelentő feladat. Számtalan információt halmozhatsz fel, a vázlatod folyton bővül, ezért mindig tudd, hányadán állsz! Írd fel egy naplóba, dokumentumba a legfontosabb eseményeket, a szereplők szülinapját, családi státuszát, mindenkinek a nevét, aki valami módon kötődik hozzájuk! Minden adatot írj le, kalauzold, ellenőrizd magad, nehogy elfelejts egyes részleteket, amire az olvasó viszont emlékezni fog, és a kész a logikai katasztrófa.
Az írás, mint tudjuk szórakoztató, de igen nagy munka, ám tervezéssel és önellenőrzéssel elejét lehet venni a fejetlenségnek.

Mi kell még?

Ütős koncepció


Legyen egy koncepció, amivel meghatározod a sorozatot, amiből kiindul az alapvető konfliktus. Ez az, amiről először beszélsz, ha a könyvedről van szó, ez az, amibe az olvasó belekapaszkodik.

Ha ez megvan, akkor jöhet:

A konfliktus, ami felöleli a sorozatot, és kistestvérei


A világnak és a szereplőknek legyenek különböző problémáik, kihívásaik és kérdéseik, melyeket bármikor elővehetsz bármelyik részben. Minden epizódban vannak ilyen “kistestvér” konfliktusok, melyek által mindig történnek dolgok, és, melyeket meg kell oldani. De, ha igazán azt akarjuk, hogy egységes legyen a sorozat, akkor kell egy olyan konfliktus, ami átszövi az egészet, ez a tét. (Lásd: Harry Potter Voldemort legyőzése.)

Persze vannak olyan esetek is, amikor mindig csak egy központi problémával törődnek a részek, pár mellékessel, de nincs olyan konfliktus, ami globálisan átívelné az egész sorozatot. Ennek hiányában a részek igazi, egyedülálló regényként is megállják a helyüket.

Fontold meg, hogyan, mi által fogod egyesíteni a történeteket, mi a cél, a konfliktus, amit nem lehet megoldani a sorozat folyamán, amit csak a végleges rész mesélhet el.

Karakterek és világok, összekötők és szerepük


Használd az időt, ami megadatott a sorozatnak hála.
Ezért a főhős ne nézzen szembe a legnagyobb akadállyal rögvest az első részben (vannak kivételes esetek), és soha NE alkoss Mary Sue-kat!  Nem kell egyből egy teljes, kerek karakterrel kezdeni. A sorozat időt és teret enged, hogy békés tempóban nőjön fel a szereplő (a szereplők, hiszen mindenki változik). 
Így mindig tartsd szem előtt a kérdést: A korai részekben történteknek van-e következményük, vezetnek valamilyen eseményhez, karakterek változásához a későbbiekben?
(Természetesen előfordul, amikor a sorozat ellenére sem mennek túl nagy fejlődésen keresztül a karakterek: Poirot, Bond.)
Legyen pozitív vagy negatív irányú a fejlődés, a részek, a bennük történet események mindig legyenek hatással a karakterekre az elkövetkező részekben!

Főszereplők: Ne feledd, szükséged van rá/rájuk, mert ők cipelik magukkal a fő konfliktust, nekik kell általában megoldaniuk a problémát. Az olvasók sokszor szeretik a stílusát, a hibái ellenére is. Ha megváltoztatod a főszereplőt olvasót veszíthetsz. Ez nem jelenti azt, hogy tilos. De az olvasók következetességet várnak.

Mellékszereplők: A mellékszereplőknek is legyen céljuk, érezzék az olvasók, hogy nem hiába vannak jelen. Erre nem kötelező egyből rávezetni őket, ha nem a jelenlegi részben, de a későbbiekben azért mozgassák a sztorit, legyen részük a történet végkimenetelében.
Jól fontold meg, mely mellékszereplőket kell használnod több történetben?
Attól se zárkózz el, hogy kihagyjanak pár epizódot, majd visszatérjenek, hiszen már a világod részesei. Ide tartoznak a visszatérő karakterek: Velük a jelenlegi részt a múltbélivel kötheted össze. Ne mindig előre nézz, tekints hátra is!

Világok: Szerepük jelentősebb lehet, mint gondolnád. A sorozat részei közt előfordulhat, hogy egyáltalán nem egy szereplő, hanem egy világ a kapcsolat. Ez átfoghat több kort, különálló karaktereket, kiknek története később akár össze is futhat.

Események: Egy esemény is lehet összekötő elem. Apokalipszis, háború, zombi támadás, bármi. Ekkor létrehozhatsz egyéni sztorikat. Nem kell azonos karakter egyes részekbe, de összetalálkozhatnak, így a második epizód főszereplőjéből a harmadik epizódra már mellékszereplő válhat. Ez egy érdekes megoldás, és akár a különálló sztorik fontosabb szereplőit össze is lehet hozni a legvégsőben.

Idő


Készülj fel, sorozat esetén egy világban kell élned és dolgoznod huzamos időn keresztül. Erről az előző bejegyzésben szó esett, most közelítsük meg a könyv szempontjából.

Akár csak napokat, de heteket, hónapokat, éveket, sőt még generációkat is felölelhet egy sorozat. Hosszúságát te befolyásolod, annak függvényében hogyan akarod megírni, mely eseményekre, kire/kikre akarsz fókuszálni.
Minden rész esetében tudd, hogy egyidejű, vagy egymást követők a történetek?
Légy résen és tartsd tiszteletben az időrendiséget, kövesd nyomon az eseményeket, például mely évszakok volt az előző részben, mi jön, mi a helyzet az ünnepek terén?
A tervezéskor ne feledkezz meg az idővonalról, megléte hasznos. Ezen ábrázolhatod: Ki, hol, mikor volt jelen és a többi.

Szabályszerűség és összhang


Mielőtt belefognál a sorozat írásába határozd meg a világot, kort, szabályokat. Ez azért szükséges, hogy megbizonyosodj arról, minden a helyén van, és nem rúgod fel a saját szabályaid a későbbiekben.

Miért fontos összhangot teremteni?
A fikciókban, főleg a fantasy esetében egy világ és karakterek létrehozásakor saját szabályokat hoz létre az író, mint például az, hogy az ég lila. Ezt pedig következetesen kell alkalmazni, mert az olvasók hagyják magukat vezetni, és az író által egy elképzelt világban bármit elhisznek, tehát igazként fogják elfogadni, hogy az ég lila. Adaptálják a világot, amit létrehoztunk, a karaktereket úgy ismerik meg és fogadják el, ahogy bemutattuk őket, ezért kell következetesnek maradnunk, és nem ellentmondásba keveredni saját szabályainkkal. (Hiba: Ha sok részen keresztül gyilkosok után szaladgál a főhős, a végsőben pedig elrabolják az Ufók, vagy kiderül, hogy az összes bűnügye megrendezett, és ő maga egy démoni összeesküvés áldozata. Ez összeegyeztethetetlen az eddig megismert világgal. Nem csak az ordító eltérések, de a kisebbek is zavarók lehetnek. Például egy mindig optimista karakter ne legyen a következő részben hirtelen halálosan depressziós, hacsak az előző részbeli útja nem efelé vezette.)
Az összhang fontos, ezért tervezz előre!

Kapcsolatok, rejtélyek, függőség, és függetlenség


Minden történet függjön össze, legyen kapcsolati pontjuk, de önállóként is állják meg a helyük.
Kapcsolatnak az ellentétek, konfliktus mellett a rejtélyeket is felhasználhatjuk.

A sorozatok jövőbeli eseményeket feszegetnek, miközben meg kell "küzdeniük" a saját, belső kérdéseikkel, rejtélyeikkel is, melyek felépítik, kerekké teszik a történetet. 
Ezért hagyj nyomokat, meg nem magyarázott rejtélyeket, egy beteljesületlen ígéret, mert a várakozás feltüzeli az olvasókat, még többet akarnak, többet akarnak tudni. (Engem meglepett, hogy egy elejtett kis rejtély mennyire felizgatta az olvasóim fantáziáját, míg egy másik nyom, amitől féltem, hogy majd megkérdőjelezik sokak előtt megbújt. Sicc! Nem fogok spoilerezni!)
A rejtélyek pedig illeszkedjenek a sztoriba, akkor is, ha még nem kaptak magyarázatot.
DE! Ne hagyd minden kérdés, rejtély magyarázatát utoljára, hogy aztán belefulladjanak az olvasóid az infó halmazba! Minden résznek meg kell felelnie, elégedettséggel kell eltöltenie őket, befejezés érzetet kell adni, ezért fokozatosan tárj fel titkokat. Idegesítővé válhat a sok susmus, hacsak nem nyomós ok áll a háttérben, csepegtesd az infót.
Lehet, hogy az olvasó előbb rakja össze a képet, mint a regényhős...

Légy hű önmagadhoz, ismételj


A különböző részeknek lehetnek különböző témáik, de passzolniuk kell az egészbe. Tartsd meg a hasonló hangot, stílust (hacsak nem egy másik karakter szemszögéből követjük nyomon a következő részt).
Hogy emlékeztesd az olvasót a regény sorozat voltára, használd az ismétlést.
Ismételj meg egy eseményt, vagy egy párbeszéd részletét, amely előhívja egy korábbi rész emlékezetes jelenetét, érzelmét. Ügyelj arra, hogy a kiragadott részlet illeszkedjen a jelenlegi történetbe!
Miért hasznos még, ha a a korábbi könyvek elmúlt eseményeire utalsz?

Az első rész általában meghatározza a karaktereket, a motivációkat,  a konfliktust, mindazt, amiről az olvasó el tudja dönteni, hogy érdekelni fogja-e a könyv vagy sem. Ezért, h az olvasó az első könyv helyett a harmadikkal kezd, mindig legyen múltbeli utalás, létfontosságú információ, hogy tisztában legyen a helyzettel, de annyira mégse legyen szájbarágós, hogy a veterán rajongók felsóhajtsanak a felesleges, ismert töltelékanyagtól. (Nem kell mindenre rámutatni, nem mindig okoz bajt, ha a később csatlakozott olvasó nem ért egyes referenciákat.)

EZ EGY SOROZAT


Engem kifejezetten bosszant, amikor leemelek egy könyvet a polcról, nekivágok, és a rá kell döbbennem, hogy bizony, ez egy sorozat negyedik része… De erről miért nem tájékoztattak a borítón?! Ezért jó, ha van egy összekötő főcíme a könyvnek, melyből márkanév válhat, így az olvasók mindig ráismernek és az újoncok biztos nem fognak mellé a polcokon kotorászva. Az alcímek pedig pontosíthatnak minden részben bekövetkező eseményekre.


Neked melyek a kedvenc sorozataid? Írsz sorozatot? Ne hezitálj! Mutasd meg, oszd meg bátran! :)


© Copyright 2015. Theme by Way2themes