Bad boys, milyenek a jó rosszfiúk?

Az antagonista az a karakter, aki elválaszthatatlanul összekapcsolódik a hőssel, megszemélyesíti azokat az erőket, amelyek akadályozzák a főszereplő fejlődését és a célhoz vezető útját.


A történet lényege általában a főszereplő utazása, az, hogy hogyan változik, fejlődik (belsőleg, érzelmileg vagy külsőleg, fizikailag vagy egyszerre mindkettő) vagy hanyatlik az idő előrehaladtával belső és külső hatásokra. A főhős által megtett útnak küzdelmesnek kell lennie, tele akadályokkal, megmérettetésekkel, ugyanis, ha minden zökkenőmentesen megy végbe, akkor nem lesz konfliktus, nem lesz dráma. E küzdelem leggyakoribb és legkézenfekvőbb megnyilvánulása az emberek közötti küzdelem. Tehát antihős vs. főhős. Az antihős akadályozza a főhős változásának kiteljesedését.

Hogyan írjunk jó antihőst?

1. A háttér

Véssük a fejünkbe: Nem csak a hős érdemel héttértörténetet. Ha jó antagonistát akarunk, akkor neki is emlékezetes és hiteles eredettötrénettel kell rendelkeznie, mellyel akár azonosulhatunk, sőt ismerve azt együtt is érezhetünk az antihőssel. Ha megadod az antihősödnek a háttérsztoriját értelmet adsz a létezésének, az olvasók jobban megértik, hogyan jutott A pontból a B-be. Példa: Marvel, Thor: Loki. "Sosem akartam a trónt! Csaj egyenlő akartam lenni veled."


2. Azonosulj velük

Írás közben sokszor elkerülhetetlen, hogy regényírókként eggyé váljunk a karaktereinkkel. Ne ódzkodjunk a rosszfiúkkal is sorsközösséget vállalni. Azzal, hogy pár oldal erejéig felöltjük az ő világnézetük még nem leszünk rács mögé valók. Értsd meg őket, értsd meg a miértet, hogy mit miért tesznek. Ne feledd, mindig okkal cselekszünk, leggyakrabban a múltban tapasztaltak együttes hatására. Ezek az események formáznak minket, a világnézetünket, és jövőbeli döntéseinkre is kihatással vannak.

3. Motivációk és célok

Azért gonosz mert csak. Senki sem azért gonosz, mert nem talált jobb hobbit.


Ne érthetetlen rosszindulatuk, vagy megmagyarázhatatlan, megszállott hatalomvágyuk legyen, hanem motivációjuk. Ez a motiváció a személyes tapasztalatokból, általában megrázó élményekből, traumákból fakadhat.
A valós életben a motiváció és a célok kapcsolódnak, ezért ügyelj rá, hogy a fikciódban is szorosan kapcsolódjanak egymáshoz.

Mi a cél?
A cél az, amit az ellenlábas el akar érni. (Példa: Hatalom, az elnöki szék.)
Mi a motiváció?
A motiváció az oka annak, hogy ezt miért akarja. (Például: Annak idején senkinek tartották, elnyomták, és most ő akar parancsolni, úgy gondolja, megérdemli a hatalmat.)

Természetesen egy történet nem feltétlenül kiált antihősért, de, ha élsz vele, akkor mindig legyen motivációja, mert, ha neki nincs, akkor a hősödnek sincs. A motiváció pedig a sztori alapja és a szereplők hajtóereje, mert enélkül nincs konfliktus, és konfliktus nélkül nincs történet.

A legjobb, amit tehetsz ha konkrét konfliktust hozol létre, hogy a hős és az antagonista  küzdelme elkerülhetetlen legyen, mert céljaik ütköznek.

Végezetül, ne feledd: Az antihős nem tekinti magát antihősnek. A történet főhőse és az esetek javában az olvasók azonosítják így. Az antagonista szemszögéből nézve ő a saját történetének főszereplője. Elengedhetetlen, hogy íróként ne felejtsd el ezt.



Hogy rohan az idő...

Hogy rohan az idő... és még mindig egy helyben állunk. Te is az üres dokumentumodat bámulod és abban az isteni csodában reménykedsz, hogy hirtelen egy komplett sztori fog megjelenni se perc alatt? Én is.
De nem történik semmi. Ennek fényében levonhatjuk azt a tökéletes következtetést, hogy nagyon időigényes ez a regényíró biznisz. (Főleg, ha az idő nagy részében csodára, netán a sült galambra várunk.)

Na mármost az itt a kérdés, hogy:

 Mennyi ideig tart egy könyv megírása?

Egy könyv megírása függ a hosszától és a műfajától, valamint a szerző mindennapi írás rutinjától... hogy a külső tényezőkről már ne is beszéljünk.

Pontosabban: Miután kicsit szétnéztem, olvasgattam, elkalandoztam, majd visszatértem a témához, arra jutottam, hogy a legtöbb írónak 6-12 hónap egy könyv megírása.

Saját tapasztalat, röviden: Hogy mi van??

Hosszabban: Eddig két könyvet dobtam a piacra, még valamikor az őskorban.

Hopeless Cases I. - A Zöldfülű

Ha jól emlékszem -tényleg nagyon rég volt...- 2007-2008 körül kezdtem az írását, majd egy őrületes nagy balszerencse következtében elszállt a gép, magával ragadva a sztori utolsó negyedét, ami felért egy érvágással. Olyannyira jól ment ennek az írása, hogy ha a gép nem adja be a kulcsot, egy év alatt zavartam volna le az első, nyers változatot. Azért valljuk be, ez már döfi. Aztán 2013 végén magamhoz tértem, legyőzhetetlen érzés kerített a hatalmába, miszerint: El kell regélnem Hope történetét. Furcsa mód, ennyi év távlatában is majdnem szóról szóra emlékeztem a főbb jelenetek szövegére.
2014-ben tettem fel a pontot az i-re és májusában piacra került a (mégszéphogy)remekmű. Tehát nagyjából két évbe telt, mire megszültem.

Hopeless Cases II. - Árnyék a múltból

2008-2009-ben vágtam bele. Középsuliban a szünetekben, tanítás után írkáltam lelkesen. Mi az, hogy lelkesen? Szuper lelkesen, hiszen a barátnőim egymás kezébe adogatták a sztorit, és izgatottan várták az újabb oldalakat. (Igen, úgy kezdtem el az írását, hogy az első rész nem volt lezárva, a számítógép kamikaze akciójának köszönhetően.) Aztán eljött az év vége, a középsuli vége, és olvasók nélkül zátonyra futott a második rész. Pár év múlva, miután kiadtam A Zöldfülűt, előkapartam a második részt, begépeltem a meglévő sztorit, itt-ott átalakítottam, és 2015 végén befejezést kapott. Ez a rész ugyanabban az évben, 2015-ben került kiadásra. 2-3 évet számoljunk, plusz az elvesztegetett, halott éveket?

Hopeless Cases III. - A.............................. (Szeretnéd tudni a címet, mi? :D)

(Még mindig titeket bámullak, lusta gombok...) Elkezdtem: Túl rég, ha emlékezetem nem csal: 2016-ban. Befejeztem: Nem, nem fejeztem be. Mondhatnám, hogy sok dolog történt, összefoglalva az: élet. De ez kifogás. Részben. A lényeg, hogy a megírása egyenlő egy komplett fiaskóval.


Az írók gondjai

1. Nem írás

Az egyik legnagyobb: igazán magam sem tudom, hogy ténylegesen mennyi ideig tart megírni egy könyvet, mégpedig azért, mert túl sokszor kényszerültek a kispadra. A nem írást pedig nem tudom, vagy nem akarom elszámolni. A nem írás az író legnagyobb "ellenfele", ezért erről le kell szokni. Hogyan? Pofon egyszerű.

 Határidők - teljesítsd őket

A határidőről már részletesen itt beszéltem. Fogd a naptárad, a telefonod, akármit, és tűzd ki azt a bizonyos határidőt. Mikor teljesíted, hidd el, úgy fogod érezni magad, mintha a maraton végét jelző szalagot szakítottad volna át. Tudom miről beszélek... tegnap feladtam egy levelet, amit már három napja illett volna. De sikerült.

2. Unom

Őszinte leszek: Imádom a könyvem harmadik részét, legalábbis azt, ami a fejemben él, nagy dobásnak érzem, és mégis: Eluntam magam. Valljuk be, öt év hosszú idő, és amikor újra és újra ugyanazt a filmet nézem a fejemben elunom magam, a lelkesedésem az évek során egyre gyengül. Nem csoda, hiszen azt várom, mikor lesz kész?! De úgy nem írunk könyvet, ha csak fejben jatszadozunk vele. Hogyan űzhetnék el az unalmat?

ÍRJ

A könyv első piszkozatának megírása rettentő fárasztó egyben ijesztő folyamat, de, ha nem vágsz bele, akkor te is csak a billentyűzetet fogod bűvölni.

3. A nagybetűs Pillanatra várni

Várod a beléd nyilalló, el nem eresztő inspirációt? Majd amikor elérkezik, jól kitombolod magad és írsz vagy három fejezetet. Szuper! Mióta vársz? Két órája, két napja, esetleg két hete? Az inspiráció jön-megy, bejelentés nélkül, amikor épp kedve tartja. Sajnos nem függhetünk az inspirációtól. Tudom, tök romantikus arra gondolni, hogy a nagy írók kávéházakban üldögéltek, nézték a népet, kávét iszogattak, és mihelyt becsengetett a múzsa már meg is írták életük regényét. A helyzet az, hogy nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy egy "külső" tényező irányítson minket. Várakozás közben csak halogatsz, minek következtében újabb súlyos évekbe fog kerülni a regény megírása.

Néha erőltetni kell

"Nem tudom, hogyan kezdjem el." Hangzott el felelet előtt ez a jól betanult mondat a felkészületlen diáktársaimtól általánosban. Egyik nagyra becsült és szeretett tanárnőm pedig mindig ezt felelte: "Akkor folytasd." Akkor folytassuk mi is! Ugorj át egy kis részt, vissza fogsz térni, de erőltesd meg magad, haladj előre. Az ihlet alkotás közben is megjöhet, ugyanúgy, ahogy az étvágy evésnél. Ha folyamatosan írsz, a sztori összefüggőbb, gördülékenyebb és következetesebb lesz.



4. Minden változik...

Te, én, a szomszéd, az idő... Semmi sem állandó, ezáltal a sztori is folyamatosan változik. Minél jobban halogatunk, annál inkább érvényes ez. Írás közben felhasználjuk a megfigyeléseink, az aktualitásokat, a tapasztalatainkat. Ám a különböző pillanatokban érzett, gondolt dolgok szöges ellentétben állhatnak a két évvel korábban írtakkal, ezáltal az hamisnak fog tűnni... kezdhetsz átírni.

5. Az elveszett szavak

Az a kis izé, ami abban a bigyóban szokott lenni... tudod!! Az írás=gyakorlás. Az olvasás... nos az olvasás az író legjobb barátja. Ha nem írunk (olvasunk), hiszed vagy sem, szegényebbek leszünk. A szavak, az igazán jó szavak, kifejezések elhomályosulnak, és végül olyan mondatokkal operálunk, mint a kutya ugat, a macska nyávog pont. Nem igazán élvezhető, igaz? Ez akkor lesz még súlyosabb, ha az ember ráadásul nem is magyar nyelvterületen él. Fel a kezekkel! Saját példám: 11 éve élek Franciaországban, sehol egy honfitárs, ellenben (meglepő módon) mindenhol franciák. Persze, tartom a kapcsolatot a családdal, de lássuk be, heti pár óra magyar beszéd édeskevés ahhoz, hogy a szókincsemet megóvjam az eróziótól. 24 órából 24 órában csak francia szót hallok és franciául beszélek... kivéve a kutyámmal, de hát ő meg nem beszél vissza. Mióta megszületett a fiam megállás nélkül (sajnálom, csillagom) jártatom a számat, természetesen magyarul, és érzem, hogy fura, de egyre jobban megy. Hosszú kihagyás után újra olvasok, mi az, hogy olvasok... Falom a könyveket. Egy hét alatt majdnem hatot olvastam ki, mindeközben pedig régi és új szavakat fedezek fel.

Műveld magad, gyakorolj

Ha nem olvasunk, ha nem írunk elég gyakran a szavak el fognak kerülni. Ez elég szomorú, motiváció romboló. Ott a jelenet, ott az egész könyv a fejemben, de hogyan írhatnám meg, ha egy olyan alapvető szó, mint a serpenyő sem jut az eszembe? Ezért kell, hogy gondozzuk a szókincsünk, mert a szavak nélküli sztorit álmodozásnak hívják, nem regénynek.

Tehát olvassm írj, gyakorolj, minél gyakrabban! Írjuk már meg azt a könyvet! Még ebben az évben, hajrá mindenki! :)

A jövőhéten már magával az írással kapcsolatos cikk érkezik, magáról az ördögről fog szólni... A minél előbbi viszontírásra!😈



Képalkotás

Készülj… kapsz húsz másodpercet, hogy szó szerint idézd az egyik kedvenc könyved kedvenc jelenetét. Meglepnél, és furcsán néznék rád, ha menne, főleg szó szerint. Ugye, amikor a kedvenc jelenetedről beszélek nem (csak) szavak jelennek meg, hanem elsősorban képek?
Most azon töprengsz, hogy mire megy ki a játék? Vágjunk bele:

Abban egyetértünk, hogy írókként a sztorink egy hatalmas szótenger, hiszen mikor írunk, olvasunk mit látunk? Betűket, melyek szavakat képeznek, ezek láncolata mondatokat alkot és így tovább...

Most légy te az olvasó, és gondolj előbbi kihívásomra. A szemed siklik a szavak felett, szinte nem is látod őket, hanem színeket, fényeket, érzelmeket... képeket. Elménk a vizuális memóriánkat használja, a szavakat képekké fordítja le. Ráadásul (jó esetben) olyan intenzitással, hogy a megjelenített jelenetek, pillanatképek majdnem olyan valóságosnak tűnnek, mint a ténylegesen átélt emlékek.


A regényünk számunkra szavak hálózata, konfliktusok, cselekmények, és jelenetek erődje, ami jó, de ez csak a körítés, a váz. Írás közben nem csak logikusan, de vizuálisan is gondolkodnunk kell.

Hogyan?

Olvass és figyelj

Sokszor észrevétlenül járják át elménket a képek, mégis erős vizuális emléket hagynak. Gondolj vissza eddigi élményeidre, vagy a most olvasott regényre koncentrálj, és kapd el ezt a tudatalatti jelenséget. Vedd észre, elemezd értsd meg, hogy most és miért történik: A sztorit látod, nem szavakat./vagy Ezt és ezt a jelenetet tudod felidézni vizuálisan a legutóbbi, általad olvasott könyvből.
Miért ezek a pillanatok azok, amelyek megragadtak az elmédben?


A látás képessége

Élj vele! Ne csak lelkes tévénéző, hanem világ...néző… látó (?) is légy. Nézz körbe, fogadd be mindazt, amit a világ nyújt. Figyelj, tanulmányozz, légy nyitott. Plakátok, festmények, tévéműsorok, egy buszmegálló, naplemente, fogadj be mindent és (bár furán hangzik, de:) lakj jól a vizuális világgal. Meglátod, a gondolataid, a fantáziád tele lesz érdekes, szokatlan, hétköznapi, hasznos képekkel, olyasmikkel, melyeket nem vennél észre, ezért nem igazán tudnál leírni. Hiszen egy buszmeg az csak egy buszmeg, nem? De. De le tudod írni? Érdekesen? Hogy elő tudjam hívni később az emlékeimből?
Minden, amit látunk, megfigyelünk befolyásolják az írásunkat.

Ne (csak) szavakban gondolkozz, hanem képekben is!

Kerüld a tárgyilagos jegyzetelést, írást! Az nem hagy sok nyomot, ha azt írod, embereid piszkosul összevesztek az állomáson pont. Próbáld meg megrendezni a szóban forgó fontos jelenetet, látni és azt a legérdekesebb szögből bemutatni. Ebben nem csak a szerzett, látott, elmentett képek, tapasztalatok segíthetnek, hanem a szimbolika is...


Tél, sötétség, elszáradt fa=halál, minden rügyezik, nyílnak a virágok, napsütés=újjászületés és a többi

Az idő, a színek, a fény, mind kiváló érzelemlkeltő lehet, szimbolikájukat mindenki felismeri és megérti. A legjobb szimbólumok felett nem is kell kódfejtéssel vacakolnia az olvasónak, mert, mint írtam: nem tudatosan ismeri fel, az emlékeibe vannak vésve, magától értetődően érzelmi kapcsolatban áll vele. Ezzel ellentétben nekünk tudatosan, jó időben, jó helyen kell velük élnünk. Persze ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy pont akkor kell megindulnia az égi háborúnak, mikor főszereplőnk haragra gerjed… Az eddigi, szimbolikai ismereteid alapján kreálhatsz újakat, melyeket magyarázat nélkül, tudat alatt is képesek lesznek dekódolni olvasóid.

A szavakra mégis szükségünk van...

Lehet, hogy dús képzelőerővel rendelkezel, élesen látod magad előtt a csodálatosabbnál csodálatosabb jeleneteket, de mit ér mindez, ha nem tudod szavakkal ábrázolni? Hiszen végtére is, a szavakkal ültetjük a képeket olvasóink fejébe, a szavak indítják el a képzelőerőt.

Ahhoz, hogy a megfelelő módon sikerüljön kivitelezni a vizuális fikciót a megfelelő szavakat is meg kell találni.

Ezt pedig úgy érheted el, ha sokat gyakorolsz, írsz, és rengeteg olvasol.


Internet: Átkozott barátunk

 Az internet micsoda csoda, áldás és átok.

Az internet által új embereket ismerhetünk meg, tájékozódhatunk a világ ügyes-bajos dolgairól, temérdek információhoz juthatunk, tanulhatunk, szórakozhatunk (könyvekhez, filmekhez juthatunk, akár ingyen), vásárolhatunk a világ bármely pontjáról olyan dolgokat, melyeket biztos nem találunk meg a sarki fűszeresnél...
Az internet megnyitja a kaput a világ felé... ami magával ránt és bekebelez.

BRÉKING NYÚZ: Az írónak esélye sem volt az internet legmélyebb bugyraival szemben

Az átkozott

Az internet hatalmas, végeláthatatlan utakkal, kalandokkal, ám elég csak egy pillanatra félrenézni és mire észbe kapsz már elolvastál ötvenöt oldalt a Wikipédián, huszonhét videón röhögted szét magad, három bejegyzést osztottál meg a Facebookon, és harmincnégy képet lájkoltál az Instán. 

Az internet, mikor jó napja (napunk!) van láthatóságot, hangot ad nekünk, íróknak, ihletet a kreativitásunknak, de olykor (túl sokszor) keményen begáncsol az alkotói folyamatnak. Ez ellen, kedves barátaim, tennünk kell, mégpedig úgy, hogy megzabolázzuk a netet és főképp magunkat.


Zavaró tényezők és kiiktatásuk

Dring, dring! Ezt nézd meg, hogy ez milyen "érdekes"! Azaz az a folyton képünkbe nyomuló:

Értesítések

Telefonjaink, táblagépeink, és számítógépeink imádnak mindenről értesítőkkel bombázni minket. Értsd úgy: MINDENRŐL. E-mail, nem fogadott hívás, Manyi szülinapja (gyerünk küldj már neki szülinapi köszöntőt, hiszen jó barátod, öt éve nem beszéltetek!), a Pinteresten olyan táblák vannak pont most, melyektől tutira leesik az állad, Messengeren valaki most küldött egy matricát, nézz már rá!! Kár volna letagadni, értesítőink java életbevágóan fontos... Ugye? Hát nem. Ahányszor meghalljuk a pittyegést és ránézünk a kijelzőre (mert most 100, hogy fontos dolgot akar közölni a telefon) annyi a koncentrációnknak, a folytonosságnak, a gondolatok szabad áramlásának. Mert ezt gyorsan megnézem, de ott van alatta egy másik, aztán még egy... csak gyorsan átfutod, igaz? Gyorsnak tűnik, mégis egy spirálba zuhansz és értékes idő vész el, ráadásul az említett alkotói folyamat csúnya defektet kap.

Megoldás: Egyszerű, de nagyszerű. Arra az x időre, míg alkotsz kapcsold ki az értesítéseket. Nem most fogod megkapni az sms-t a közelgő világvégéről, a WhatsAppon kapott fényképes bizonyíték pedig, miszerint apuéknál esik a hó, várhat egy kicsit. Ne hagyd, hogy az értesítések irányítsák a figyelmed.

Hírlevelek

Bár ez csatlakozik az előző ponthoz mégis megér egy misét. A hírleveleket személyes ellenségeimként tartom számon, mert folyton zargatnak, sose tudom, hogyan, mikor, miért iratkoztam fel? Miért, miért?! Hiszen semmit, de semmit se tesznek hozzá az életemhez, ki se nyitom őket, ennek ellenére annyi hírlevél van a fiókomban, hogy... hogy azt még magam előtt is szégyenlem bevallani.

Megoldás (amit itt az ideje, hogy jómagam is megfogadjak): Kéthavonta legalább egyszer nézd át a fiókjaid, és iratkozz le mindenről, amit nem olvasol, vagy egyszerűen csak hasztalan. Hidd el, hálás leszel magadnak, mert nem fecséreled el a figyelmed azzal, hogy észreveszed és kitörölöd a hírlevelet, mert az a pár pillanat egyenlő a figyelmed elfecsérlésével. Aztán jön a következő e-mail és a következő.


Mindent egyszerre (nem internet, de gyakori hiba)

Te is az a fajta vagy, aki képes száz darab palacsintát megsütni, miközben kiolvasol egy regényt, a konyhaasztalon a regényed pötyögöd, mellékesen kiteregetsz, és nagyon okos tanácsokkal látod el tanácstalan életed párját az ő munkáját illetően, bónusz a gyerekednek bábjátékozol? Nevess ki, de mindez egyszerre nem lehetetlen. De (mindig van egy de) azért, mert valami nem lehetetlen az nem jelenti azt, hogy az jó is. Attól, hogy több feladatot végzünk egyszerre nem leszünk produktívabbak, sőt. Persze úgy érezhetjük, ha sok van a "to do" listánkon, amiket egyszerre végzünk akkor egyenesben vagyunk, a valóságban ez azonban a hatékonyság kárára megy. Főleg olyan munka esetében, amikor különösképp szükségünk van a tiszta gondolatokra, a kreativitásunkra. Megosztott figyelem esetén nem tudunk elmerülni az alkotói folyamatban.

Megoldás: A kevesebb néha több. Ne szaladgálj a sütő, a kert és a sztorid között. Határozd el magad: ekkor és ekkor írni fogok, pont. Tudom, nem egyszerű ez, annyi mindentől függünk és annyi minden függ tőlünk. Ám, ha hagyjuk, hogy a külső tényezők befolyásoljanak, sodródunk az árral, akkor a sztori csak álom marad. Használd helyesen az időd. Míg sorban állsz, míg arra vársz, hogy lefőjön a kávé, kijusson a gyerkőc a suliból, ne az értesítéseid böngészd, vagy a melletted álló kabátját vizslasd! Keress inspirációt, jegyzetelj, engedd, hogy a kreativitásod dolgozzon, hogy legközelebb, mikor a történeted elé ülsz, könnyebben vethesd bele magad.


Ezt jobb, ha nem zárom be...

Meg ezt se, ez vicces volt, ezt majd elküldöm tesónak (sose fogod), emezt később fogom elolvasni (két hónap múlva el is felejted)... Ha a hírlevelek esküdt ellenségeim, akkor ősellenségeim a: be nem zárt oldalak. A figyelem megosztása nem csak úgy történhet, ha nagymosást tartasz, miközben írsz. Ó, nem. Azzal, hogy elkalandozol a megnyitott oldalak mezején és "csakúgy" rákattintasz egy régi, tök irreleváns oldalra igenis új feladaton kezd el dolgozni az agyad, anélkül, hogy ennek tudatában lennél. 

Megoldás: Tégy rendet az oldalak között és vedd észre, ha megint annak a hibájába estél, hogy több feladatot végzel. 

A képernyők erdejében

A háttérben, a tévében épp az időjárás megy, fél szemmel a telefonodon követed a kedvenc sorozatod, s ujjaid vidáman ... meg... - ...megakadva... a billentyűzeten táncolnak, miközben a legújabb...bestsellered..............(mi....

holnap plusz 12 fokot mondanak?! Hát ez őrület!) .... legújabb..... bestsellered.........írod.................Pont.

Megoldás: Egyszerre egy képernyő. Valamikor kettő is hasznos lehet, például én a laptopomon írok, míg egy nagyobb képernyőn az íráshoz szükséges karakterleírásokat, térképet vagy egyéb hasznos információt hívok elő. Nem egyszerű, de ellen kell állni a másik képernyő kísértésének, hiszen olyan magányos, csak egy mozdulatlan képet mutat... De ki kell tartani, és helyesen használni.

Mai mesénk rövid tanulsága: Urald a technológiát, urald az elméd. Ha kell fizikailag távolítsd el magad a kísértéstől, csak ne hagyd, hogy a technológia fölényeskedjen. Ez nem a Terminátor című film, hanem a te életed, a te sztorid. Jó offline írást mindenkinek! 

Újra dübörög a billentyűzet

 Valamikor réges régen, egy messzi messzi galaxisban...

Évekre eltűntem az éterből, mert az élet közbeszólt és nem volt egyszerű összeegyeztetnem az újdonságokat a virtuális világgal...

De ugye, most nem azért olvastok, hogy beszámoljak nektek arról, mi történt a számítógép túloldalán? Akkor csapjunk is a lecsóba az idevágó, Írókalandos és/vagy Hopeless Cases témákkal:

A blog visszatér. Heti egyszer. Ennek nagyon egyszerű okát azért mégis megosztom: anyuka lettem és van egy über cuki, kétéves kisfiam, akihez sokszor über sok erő kell, mert anya-függő... szóval egyezünk ki heti egy cikkben. Érzem, hogy legalább olyan problémás lesz megszülni, mint egy igazi gyereket.


Emellett hamarosan freelancerként (ez a helyes megnevezés?) piacra dobom a Hopeless Cases...
első (a hátsó sorokban ülők kedvéért megismétlem: ELSŐ, nem harmadik, bocsi...) részét.
Mi ebben a hagyján, meg húdejó? Hogy (--> NEM kezdünk mondatot) ezúttal gyönyörűen formatált, szembarát lesz az e-könyv!
Új évi fogadalmam (amelett, hogy kevesebb palacsinta csússzon le): végre valahára kiadásra kerül a várva várt harmadik rész. Ez is saját kiadásban... Úgy döntöttem, hogy ezentúl szólóban nyomulok tovább. Ennek miértjéről lehetne regélni, de nem fogok, csak plusz motivációval vágok bele a kalandba.

Boldog új évi fogadalmakat valóra váltó, sikeres évet kívánok minden sorstársamnak, íróknak, alkotóknak, álmodozóknak, meg bárkinek, aki magára veszi! Randi a jövőhéten!

© Copyright 2015. Theme by Way2themes