Kontrasztos archetípusok


Ahogy ígértem most a karakterek archetípusairól fogok írni, ti meg olvasni... remélem.;)

Kezdjük azzal, hogy gyakori hiba, amikor egy szereplő úgy cselekszik, és viselkedik, mint az író. Egysíkú klónokat alkotni nem jó.
Minden szereplő cselekedetének és reakciójának hihetőnek kell lennie, tükröznie kell a személyiségük. Az archetípusok (magyarosan ősképek) segítik helyretenni ezt a problémát. Ezekkel az útmutatókkal megérthetjük és megkülönböztethetjük a karaktereket és rendeltetésük, ugyanis minden típusnak megvan a maga motivációja, ami mozgatja őket (és a sztorit is),, megvan az okuk mit miért tesznek és mit akarnak tenni.


8 fő archetípust különböztetünk meg:

1. Főszereplő: a történet vezetője, akire a cselekmény épül, aki előre lendíti azt. A kezdeményező.
2. Ellenfél: A főszereplő ellentéte, aki szemben áll vele. Ő reprezentálja a problémát, amit meg kell oldani, vagy le kell győzni, hogy a főszereplő elérje célját.
3. Társ/szövetséges/csatlós/jobb kéz: A bizalom, megtörhetetlen hűség embere. 
4. Szkeptikus: Az önbizalomhiány jelképe. Mindenben kételkedik.
5. Értelem: A logika, intellektualizmus megtestesítője. 
6. Érzelem: A szenvedélyes, akinek mindre a gondolkodás nélküli, érzelmi reakció a válasza.
7. Mentor: A lelkiismeret. A főszereplő tanára, aki segíti a főszereplő küldetését.
8. Contagonist: A kísértő, aki akadályozza a főszereplőt.


Vessük össze az ellentétes párokat!

Főszereplő - Ellenfél

A főszereplő a közönség idegenvezetője a kaland során, ezáltal az, akivel a legjobban tudnak azonosulni.
Főként az ő cselekedetei, reakciói, belső utazása (fejlődése) mozgatják és alakítják  a cselekményt.
Ő a leginkább érintett a gonosszal szemben vívott harcban. 

A főszereplővel szemben áll az ellenfél, vagy ellenséges erő (pl. a Semmi a Végtelen történetből). Ez a személy a fő akadálya annak, hogy a főszereplő elérje a célját.

Nem feltétlenül kell az ellenfelet olyan tulajdonságokkal felruházni, ami a főszereplőből hiányoznak, ez vice versa igaz. Jó fogás, amikor hasonlóságokon osztoznak, ami lehet jó vagy rossz. Az ütköztetésükkel, de más-más útválasztásukkal kiemelhetjük a főszereplő felsőbbrendűségét. (Pl. Tom Denem-Harry Potter.)

Főszereplő/főhős: Luke Skywalker, Zsákos Frodó, Harry Potter
Ellenfél: Voldemort, Palpatine/a birodalom (Star Wars - Nem Darth Vader!)



Az ő képletük igen egyszerű, merüljünk lejjebb!

A Jobb kéz és a Szkeptikus

Minden főszereplőnek és főhősnek (nem, a két fogalom nem ugyanaz) szüksége van egy fegyverhordozóra és szövetségesre.
A társ a megingathatatlan támogatás és hit, aki nem fél áldozatot hozni. Feltétel nélkül megbízik a főszereplő minden lépésében, és biztos a sikerben, igazodik annak céljaihoz és bármi áron segít elérni azokat, míg a szkeptikus pesszimista figura, óvatosságra int és megkérdőjelez. A szkeptikus mindenben kételkedik, különösen a főszereplő döntéseiben. Kétkedése nem mindig negatív, a főhős előnyére is válhat.

Szkeptikus: Óz a nagy varázsló: Oroszlán
Társ: Csavardi Samu, Dr. Watson

Röviden: A történetben ők képviselik a bizalmat és kétséget. A társ hisz, támogat, a szkeptikus tagad, ellenez.


+ Általában a hű társat a főszereplőhöz csatlakoztatjuk. Azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy az ellenfélnek is lehetnek ilyen támogatói!  


Értelem és érzelem

Az értelem képviselője  a logika alapján hozza meg döntéseit, aszerint cselekszik, soha nem hagyja, hogy a racionalitás útjába álljanak az érzelmek. (Fejleszteni is lehet, az értelmesből érzelmes is válhat.) Logikusak a cselekedetei és gondolkodása, a főszereplőtől független. Ez a logika jól és rosszul is befolyásolhatja a főszereplő döntéseit, ugyanúgy ahogy az érzelmes karakter ráhatása. Az ő intézkedéseit mindig az érzelmei határozzák meg, ezek irányítják - szintén - függetlenül a főhőstől.
Az értelmes szereplő fegyelmezett, szervezett, sokszor ridegnek mutatkozhat, akiből hiányzik az emberiség. Az érzelmes kevésbé szervezett, lobbanékony, miután érzései hajtják. Természetesen egyik típus sem jobb a másiknál, mindkettőnek megvan a maga gyengesége és erőssége.
Az értelem és a szív ütköztetése mindig érdekes háborút szül.

Értelem: C-3PO, Spock
Érzelem: Dr. McCoy

 


A mentor és a contagonist (Na ezt fejtse meg valaki! Ellenlábas?)

A mentor, olyan, mint egy tanár/mester, átadja tudását és bölcsességét a főszereplőnek. Egyben a lelkiismeret megformálója, aki erkölcsi mércét állít fel. (Amin összevethetjük a főszereplőt kontra ellenfelet.) Ez a segítő óvja, és a helyes útra tereli a főhőst küldetése során, egyben támogathatja és ellenezheti annak döntéseit, attól függően, hogy azok mennyire igazodnak a felállított morális mércéhez. A mentor ellentéte a contagonsist, a hátráltató, kísértő. Ez a karakter akadályozza a főszereplőt, rá akarja venni, hogy hagyjon fel küldetésével. 
Ez a szereplő nem egyenlő az ellenféllel. Az ellenfél azon munkálkodik, hogy a főszereplő elbukjon, a contagonist késlelteti, eltereli. Nem áll közvetlenül szemben a főhőssel, inkább csak gáncsolgat. Állhat a főhős oldalán, de ez nem feltétlenül jelenti, hogy nem áll az útjában!


Mentor: Yoda, Dumbledore, Charles Xavier, Obi-Wan Kenobi.
Contagonist: Darth Vader



! Nem kell és nem is javasolt minden archetípust szigorúan egy karakterbe helyezni. A típusok variálásával (pl. mentor+logika), és ötvözésükkel meglepetést okozhatunk olvasóinknak. (Pl. A társ végül lehet ellenlábas.) Azzal is ügyeskedhetünk, hogy felrugdaljuk az elvárt szerepeket, tehát nem feltétlenül kell, hogy egy idős ember/egy felnőtt legyen a mentor.


Természetesen mindegyik szereplőt, és típusaik funkcióját fejleszteni kell, hogy színes karaktereket kapjon történetünk és olvasóink.

Öld meg Rómeót

… ha úgy tetszik Júliát, vagy emeljük a tétet, nyírd ki mindkettőt!

Az egyik legjobb, és legfontosabb mozzanat egy történet megalkotásakor a szereplők létrehozása. Alaposan kidolgozod a karaktereket, hátteret, múltat, jelent, jövőt építesz nekik, mindenféle hihető-hihetetlen kalandon mentek keresztül, együtt lélegeztek, éltek, és sokszor fel sem vetődhet a kérdés, hogy mindez véget érjen, olyannyira a szívedhez nőnek. Pedig ilyen az élet, véget ér.
Ezt az opciót nem szabad elhessegetni.

Vallomás: Szeretek embereket ölni… jobban mondva fiktív személyeket. Szeretem végig vinni őket egy hosszú történeten, együtt sírni és nevetni velük, a porba tiporni, majd megjutalmazni őket, hogy aztán mindennek a végén fájdalmas élvezettel végezhessek vele/velük. Ez valami szadista-isten komplexusos-mazochista dolog nálam, mert, amint véghez vittem szörnyű tettem mindig bánom, közben tudom, ennek így kellett lennie.

Nem csak írni, de olvasni is szeretem, amikor az antihős elbukik, vagy pálfordulatot vesz és feláldozza magát, vagy, ha a főhős teszi ezt a szerelemért, világbékéért, vagy valami más, nemes cél érdekében. Szép, amikor még a halál árán is az a lényeg, hogy az erkölcsi győzelem a miénk legyen. Erről mindig Julien Sorel (Vörös és fekete) jut eszembe, keserédes vég.

Egy jól megírt halál egy hétköznapi történetet is különlegessé tehet.


Légy kegyetlen a karaktereiddel, játssz keményen és ne anyáskodj felettük.

Tudom, a karaktereink szinte a gyermekeink, de megjárathatjuk velük a poklot, és egyszer fogcsikorgatva el kell engednünk őket. Dönteni a halálukról fájdalmas kihívás, viszont az sem elfelejtendő, hogy egyben a halál érdekes, felfedezésre váró téma.

De mikor kell felfedezünk? Jó lépés, ha kirakunk egy szereplőt?

Persze, hogy az, ha a történet szempontjából jó, és nem az a cél, hogy értelmetlen szomorúságot kreáljunk olvasóinkban, mert megtehetjük.


Néhány pro és kontra a döntéskor:

Jó ok megölni:
Előrelendíti a történet menetét.
Katarzist élünk át, miután a halálra ítélt bevégzi célját. (Én ekkor mindig beteljesülést, elégedettséget érezek.)
Motivál más karaktereket. (Tehát ne csak az olvasóra legyen kihatással a halál, hanem a szereplőkre is!)
A halál az egyetlen logikus végkimenetel az eddig elkövetett cselekedeteiért.
Realizmust teremt a történetben.

Rossz indok megölni:
Hatásvadászat, a sokkolás és könnyek kicsikarása az egyedüli cél.
--> Hozzáteszem, nincs baj, ha a halállal sokkolni akarunk, de legyen célja, oka a bekövetkező halálnak.
El akarsz távolítani egy felesleges karaktert. - Ezt gondold át alaposan! A későbbiekben még felhasználhatod ezt a szereplőt. Tudnod kell, hogy kitől szabadulsz meg, és az milyen következményekkel járhat a történet és a többi karakter szempontjából. Természetesen a haszontalan szereplő megölése jó indok is lehet. Ha valaki nem működik jól a ráosztott szerepben, akkor meg kell kérdőjelezni a létjogosultságát.

Ha egy szereplő remekül simul a történetbe, szerethető/utálható, de mindenképp érdekes jelenség, s ennek ellenére mégis vesznie kell, kérdezd meg magadtól, hogy ki fog a helyébe lépni?
Általában a karaktereknek megvan a maguk funkciója egy történetben, okkal szerepelnek, funkciót látnak el. Ilyen lehet a szerelem, a jobb kéz, a mester, és a többi. (Ezekről a funkciókról későbbi bejegyzésben olvashattok majd.)
Jó hír, ha meghal valaki a szerepe nem feltétlenül marad üresen a továbbiakban. A rendeltetések átjátszhatók egyik karakterről a másikra.
Tehát be lehet tölteni nyomán keletkezett űrt, de ez sem mindig kötelező. Létezhetnek pótolhatatlan karakterek.

További indok, nem csak a történet, hanem a közönség szempontjából arra, miért gondold meg, hogy megölsz valakit:

Az olvasók azonosulnak a karakterrel, kötődés alakul ki köztük, ezáltal a szereplő sorsa személyesen fogják érinteni őket.

Mint már írtam, de fontos, úgyhogy ne feledd: Ne tedd a halált értelmetlenné, ne ölj meg valakit azért, mert csak. A halálnak oka, értelme kell, hogy legyen, jelentenie kell valamit.

A depi enddel végződő történetek nem lesznek automatikusan rossz sztorik.

Nos, egy történet érhet boldog véget, a hős elérheti célját, megkaphatja a jutalmát, és az olvasók megnyugodva teszik le a könyvet. De regényünk szomorú fennhanggal is lezárhatjuk a sztorit. Hősünk elérheti a célját, és meghalhat, akár el is bukhat, és, ha ez nem elég meghalhat. Nyugi, az olvasó nem fogja eldobni a könyvet azért, mert egy kedvelt karakter meghal. (Maximum miután befejezte vágja a sarokba.:P) Ha érdekes történetet és más érdekes szereplőt is alkottál, akkor ez a momentum nem fogja megállítani őket, vérző szívvel tovább fognak olvasni.

+A halállal tarkított történetek sokáig rezonálnak az olvasókban, kísértik őket, ami elmélyítheti a kapcsolatot az olvasóval.

A végét pedig egy remek idézettel zárom William Faulknertől:

"In writing, you must kill your darlings.”

Kis levezetés:


...
...

...

Ti inkább életben tartjátok a szereplőiteket, vagy olykor belefér a járulékos veszteség? 

Mennyi az annyi? Oldalazzuk ki!

Mennyi az ideális karakterszám, és a szavak száma? Hány oldalasnak kell lennie a könyvemnek? Ezek a kérdések igazi örökzöld slágerek. Ahányszor új írótársakkal beszélek, mindig előjön a téma. Ez valami mumusa lehet a szerzőknek. Biztosan létezik egy kvóta, amit teljesíteni kell, mert, ha alá vagy felé megyünk, a könyvünk eladhatatlanná válik...

Így van ez? Valójában mennyi az annyi egy regény esetében?
Egyes kiadókat valóban érdekel ez a dolog. Megszabták, hogy milyen hosszúságú irományokat fogadnak, azonban ma, a self-publishing idejében annyit írsz, amennyit csak akarsz. A határ a csillagos ég...
... amíg nem koppanunk. A szabadságnak hátránya is van, hiszen az író kevésbé tudja kordában tartani magát kelő rutin és útmutatás nélkül. Tehát csak lassan a testtel! Az önkényes írásnak igenis meg lehet a böjtje, egy könyv terjedelmét kordában kell tartani,


A szabadjára engedett gondolatok korlátok nélküli papírra vetése irdatlan mennyiséghez vezethetnek, ami valljuk be, ijesztő lehet olvasóink számára.
Rohanó világban élünk, nem biztos, hogy az embereknek van idejük, türelmük Tolsztoj-vastag könyveket bújni. Emellett a vaskos, terjengős regények másfajta negatív érzéseket is kiválthatnak. Lehetséges, hogy az író nem tudta merre tart? Egyszerűen csak csapong, és csacsog, túlmagyaráz, nem szerkesztette a munkáját, vagy két könyvet próbált egybe sűríteni?
Persze mindig akadnak kivételek, akik erősítik a szabályt. (Példálózzunk a nagyokkal Harry Potter - J.K. Rowling.)


A másik véglet, aki hiába izzad vért, akkor sem tud előrukkolni egy igazán terjedelmes regénnyel. Akarja, akarja, de egyszerűen csak nem megy. A méret a lényeg elve pedig ezen a területen is cukkol, és azt sugallja, hogy ebből nem lehet regény, meg se próbáld megjelentetni. Tisztázzuk a méret tényleg nem számít. Természetesen ez sem azt jelenti, ha egy könyv rövid, az máris jó. Nem.
Félő, ha egy sztori túl rövid, akkor a szerzője csak a tömeggyártásra állt rá, hogy ontsa a minőségtelen könyveket. Vagy nem is tudatosan rövid, hanem azért, mert a szerző valamit kifelejtett, a műben bakik, hiányosságok sorakoznak, a karakterek nem lettek jól kidolgozva, a forgatókönyv lapos és semmitmondó,
Lehet egy regény rövid, ha a maximumot hozod ki magadból a megírásakor. Lásd: Fitzgerald: A nagy Gatsby, (Számomra elég vékonyka könyvecske, mégis jó.)

Az én hibám, hogy szeretek terjengősen írni, ezért csipkednem kell a felesleget. Viszont másoktól sokszor hallom, hogy az ő szemszögükből aggasztóan keveset írnak. Ha nem érzed elégnek a történeted ahhoz, hogy kitegyen egy könyvet, akkor készíthetsz novellás kötetet, vagy egyszerűen tegyél a hosszra, és tekints a sztoridra kisregényként!




Kicsit a számokról

Itt-ott olvasom, az elfogadott az, hogy 50 ezer szónál kezdődik igazán egy regény. Felőlem legyen így.
A tömeges, piaci románcok szerintem ennél akár kevesebbek is lehetnek. Mondjuk  20ezer/25ezer - 50ezer szó. Vékonykák, könnyen fogyasztható, "falható" könyvek. Tökéletes az elektronikus könyvkiadás piacára, ahol az említett rohangáló életmódot folytató közönség egy vonaton elolvasható történetre vágyakozik.

(Talán bármelyik műfajt bele lehet gyömöszölni ebbe a terjedelembe, kérdéses, mennyire jó ötlet. Megjegyzem, a sci-fi, különösen a fantasyk kivételt képeznek. Ez a kategória általában tényleg hosszú, és nem hiába. Sok leírás, kor/helyzet/karakter/világ/stb. bemutatás szükséges.)

Az ideális talán a 75ezer-100ezer szó körül  lehet. Jó kis játszótér, ahol elegendő mozgásteret kapsz, hogy kiéld írói éned.

A 110+-os művek a nagyokra jellemzőek, vagy folytatásokra. Lehet sokat írni, de, ha le tudunk belőle csapolni, az sosem árthat. Próbáljuk meg ideális tartományban tartani a sztorit.

Ahogy említettem a műfajok is meghatározhatják, illetve kapaszkodót adhatnak, hogy milyen hosszúra  írjuk a könyvünk. Ráadásul az se mindegy, hogy melyik korosztálynak írunk.
Technikai szempontból sok minden függ a szóköztől, betűmérettől, sorköztől, papírformától, mennyire vagyunk nagylelkűek a margóval.


Fontos, hogy mielőtt belevágnál ne korlátozd magad. Nem matematikusok vagyunk, nem számolgatunk. Egy író ír és kész. Annyi lesz amennyi. Később kedvünkre változtathatunk az elkészült művön, de akkor sem a számok törvénye szerint. Úgy alakítsd, hogy a történet ne szenvedjen csorbát, és a legjobb meséd meséld el hossztól függetlenül. Self-publisher. a tiéd a kontroll.


Ti rövid vagy terjengős történetek szerettek írni?
A hosszabb vagy rövidebb könyveket részesítitek előnyben?

© Copyright 2015. Theme by Way2themes