Az antagonista az a karakter, aki elválaszthatatlanul összekapcsolódik a hőssel, megszemélyesíti azokat az erőket, amelyek akadályozzák a főszereplő fejlődését és a célhoz vezető útját.

A történet lényege általában a főszereplő utazása, az, hogy hogyan változik, fejlődik (belsőleg, érzelmileg vagy külsőleg, fizikailag vagy egyszerre mindkettő) vagy hanyatlik az idő előrehaladtával belső és külső hatásokra. A főhős által megtett útnak küzdelmesnek kell lennie, tele akadályokkal, megmérettetésekkel, ugyanis, ha minden zökkenőmentesen megy végbe, akkor nem lesz konfliktus, nem lesz dráma. E küzdelem leggyakoribb és legkézenfekvőbb megnyilvánulása az emberek közötti küzdelem. Tehát antihős vs. főhős. Az antihős akadályozza a főhős változásának kiteljesedését.

Hogyan írjunk jó antihőst?

1. A háttér

Véssük a fejünkbe: Nem csak a hős érdemel héttértörténetet. Ha jó antagonistát akarunk, akkor neki is emlékezetes és hiteles eredettötrénettel kell rendelkeznie, mellyel akár azonosulhatunk, sőt ismerve azt együtt is érezhetünk az antihőssel. Ha megadod az antihősödnek a háttérsztoriját értelmet adsz a létezésének, az olvasók jobban megértik, hogyan jutott A pontból a B-be. Példa: Marvel, Thor: Loki. "Sosem akartam a trónt! Csaj egyenlő akartam lenni veled."

2. Azonosulj velük

Írás közben sokszor elkerülhetetlen, hogy regényírókként eggyé váljunk a karaktereinkkel. Ne ódzkodjunk a rosszfiúkkal is sorsközösséget vállalni. Azzal, hogy pár oldal erejéig felöltjük az ő világnézetük még nem leszünk rács mögé valók. Értsd meg őket, értsd meg a miértet, hogy mit miért tesznek. Ne feledd, mindig okkal cselekszünk, leggyakrabban a múltban tapasztaltak együttes hatására. Ezek az események formáznak minket, a világnézetünket, és jövőbeli döntéseinkre is kihatással vannak.

3. Motivációk és célok

Azért gonosz mert csak. Senki sem azért gonosz, mert nem talált jobb hobbit.

Ne érthetetlen rosszindulatuk, vagy megmagyarázhatatlan, megszállott hatalomvágyuk legyen, hanem motivációjuk. Ez a motiváció a személyes tapasztalatokból, általában megrázó élményekből, traumákból fakadhat.

A valós életben a motiváció és a célok kapcsolódnak, ezért ügyelj rá, hogy a fikciódban is szorosan kapcsolódjanak egymáshoz.

Mi a cél?

A cél az, amit az ellenlábas el akar érni. (Példa: Hatalom, az elnöki szék.)

Mi a motiváció?

A motiváció az oka annak, hogy ezt miért akarja. (Például: Annak idején senkinek tartották, elnyomták, és most ő akar parancsolni, úgy gondolja, megérdemli a hatalmat.)

Természetesen egy történet nem feltétlenül kiált antihősért, de, ha élsz vele, akkor mindig legyen motivációja, mert, ha neki nincs, akkor a hősödnek sincs. A motiváció pedig a sztori alapja és a szereplők hajtóereje, mert enélkül nincs konfliktus, és konfliktus nélkül nincs történet.

A legjobb, amit tehetsz ha konkrét konfliktust hozol létre, hogy a hős és az antagonista  küzdelme elkerülhetetlen legyen, mert céljaik ütköznek.

Végezetül, ne feledd: Az antihős nem tekinti magát antihősnek. A történet főhőse és az esetek javában az olvasók azonosítják így. Az antagonista szemszögéből nézve ő a saját történetének főszereplője. Elengedhetetlen, hogy íróként ne felejtsd el ezt.

Hogy rohan az idő... és még mindig egy helyben állunk. Te is az üres dokumentumodat bámulod és abban az isteni csodában reménykedsz, hogy hirtelen egy komplett sztori fog megjelenni se perc alatt? Én is.
De nem történik semmi. Ennek fényében levonhatjuk azt a tökéletes következtetést, hogy nagyon időigényes ez a regényíró biznisz. (Főleg, ha az idő nagy részében csodára, netán a sült galambra várunk.)

Na mármost az itt a kérdés, hogy:

 Mennyi ideig tart egy könyv megírása?

Egy könyv megírása függ a hosszától és a műfajától, valamint a szerző mindennapi írás rutinjától... hogy a külső tényezőkről már ne is beszéljünk.

Pontosabban: Miután kicsit szétnéztem, olvasgattam, elkalandoztam, majd visszatértem a témához, arra jutottam, hogy a legtöbb írónak 6-12 hónap egy könyv megírása.

Saját tapasztalat, röviden: Hogy mi van??

Hosszabban: Eddig két könyvet dobtam a piacra, még valamikor az őskorban.

Hopeless Cases I. - A Zöldfülű

Ha jól emlékszem -tényleg nagyon rég volt...- 2007-2008 körül kezdtem az írását, majd egy őrületes nagy balszerencse következtében elszállt a gép, magával ragadva a sztori utolsó negyedét, ami felért egy érvágással. Olyannyira jól ment ennek az írása, hogy ha a gép nem adja be a kulcsot, egy év alatt zavartam volna le az első, nyers változatot. Azért valljuk be, ez már döfi. Aztán 2013 végén magamhoz tértem, legyőzhetetlen érzés kerített a hatalmába, miszerint: El kell regélnem Hope történetét. Furcsa mód, ennyi év távlatában is majdnem szóról szóra emlékeztem a főbb jelenetek szövegére.
2014-ben tettem fel a pontot az i-re és májusában piacra került a (mégszéphogy)remekmű. Tehát nagyjából két évbe telt, mire megszültem.

Hopeless Cases II. - Árnyék a múltból

2008-2009-ben vágtam bele. Középsuliban a szünetekben, tanítás után írkáltam lelkesen. Mi az, hogy lelkesen? Szuper lelkesen, hiszen a barátnőim egymás kezébe adogatták a sztorit, és izgatottan várták az újabb oldalakat. (Igen, úgy kezdtem el az írását, hogy az első rész nem volt lezárva, a számítógép kamikaze akciójának köszönhetően.) Aztán eljött az év vége, a középsuli vége, és olvasók nélkül zátonyra futott a második rész. Pár év múlva, miután kiadtam A Zöldfülűt, előkapartam a második részt, begépeltem a meglévő sztorit, itt-ott átalakítottam, és 2015 végén befejezést kapott. Ez a rész ugyanabban az évben, 2015-ben került kiadásra. 2-3 évet számoljunk, plusz az elvesztegetett, halott éveket?

Hopeless Cases III. - A.............................. (Szeretnéd tudni a címet, mi? :D)

(Még mindig titeket bámullak, lusta gombok...) Elkezdtem: Túl rég, ha emlékezetem nem csal: 2016-ban. Befejeztem: Nem, nem fejeztem be. Mondhatnám, hogy sok dolog történt, összefoglalva az: élet. De ez kifogás. Részben. A lényeg, hogy a megírása egyenlő egy komplett fiaskóval.

Az írók gondjai

1. Nem írás

Az egyik legnagyobb: igazán magam sem tudom, hogy ténylegesen mennyi ideig tart megírni egy könyvet, mégpedig azért, mert túl sokszor kényszerültek a kispadra. A nem írást pedig nem tudom, vagy nem akarom elszámolni. A nem írás az író legnagyobb "ellenfele", ezért erről le kell szokni. Hogyan? Pofon egyszerű.

 Határidők - teljesítsd őket

A határidőről már részletesen itt beszéltem. Fogd a naptárad, a telefonod, akármit, és tűzd ki azt a bizonyos határidőt. Mikor teljesíted, hidd el, úgy fogod érezni magad, mintha a maraton végét jelző szalagot szakítottad volna át. Tudom miről beszélek... tegnap feladtam egy levelet, amit már három napja illett volna. De sikerült.

2. Unom

Őszinte leszek: Imádom a könyvem harmadik részét, legalábbis azt, ami a fejemben él, nagy dobásnak érzem, és mégis: Eluntam magam. Valljuk be, öt év hosszú idő, és amikor újra és újra ugyanazt a filmet nézem a fejemben elunom magam, a lelkesedésem az évek során egyre gyengül. Nem csoda, hiszen azt várom, mikor lesz kész?! De úgy nem írunk könyvet, ha csak fejben jatszadozunk vele. Hogyan űzhetnék el az unalmat?

ÍRJ

A könyv első piszkozatának megírása rettentő fárasztó egyben ijesztő folyamat, de, ha nem vágsz bele, akkor te is csak a billentyűzetet fogod bűvölni.

3. A nagybetűs Pillanatra várni

Várod a beléd nyilalló, el nem eresztő inspirációt? Majd amikor elérkezik, jól kitombolod magad és írsz vagy három fejezetet. Szuper! Mióta vársz? Két órája, két napja, esetleg két hete? Az inspiráció jön-megy, bejelentés nélkül, amikor épp kedve tartja. Sajnos nem függhetünk az inspirációtól. Tudom, tök romantikus arra gondolni, hogy a nagy írók kávéházakban üldögéltek, nézték a népet, kávét iszogattak, és mihelyt becsengetett a múzsa már meg is írták életük regényét. A helyzet az, hogy nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy egy "külső" tényező irányítson minket. Várakozás közben csak halogatsz, minek következtében újabb súlyos évekbe fog kerülni a regény megírása.

Néha erőltetni kell

"Nem tudom, hogyan kezdjem el." Hangzott el felelet előtt ez a jól betanult mondat a felkészületlen diáktársaimtól általánosban. Egyik nagyra becsült és szeretett tanárnőm pedig mindig ezt felelte: "Akkor folytasd." Akkor folytassuk mi is! Ugorj át egy kis részt, vissza fogsz térni, de erőltesd meg magad, haladj előre. Az ihlet alkotás közben is megjöhet, ugyanúgy, ahogy az étvágy evésnél. Ha folyamatosan írsz, a sztori összefüggőbb, gördülékenyebb és következetesebb lesz.

4. Minden változik...

Te, én, a szomszéd, az idő... Semmi sem állandó, ezáltal a sztori is folyamatosan változik. Minél jobban halogatunk, annál inkább érvényes ez. Írás közben felhasználjuk a megfigyeléseink, az aktualitásokat, a tapasztalatainkat. Ám a különböző pillanatokban érzett, gondolt dolgok szöges ellentétben állhatnak a két évvel korábban írtakkal, ezáltal az hamisnak fog tűnni... kezdhetsz átírni.

5. Az elveszett szavak

Az a kis izé, ami abban a bigyóban szokott lenni... tudod!! Az írás=gyakorlás. Az olvasás... nos az olvasás az író legjobb barátja. Ha nem írunk (olvasunk), hiszed vagy sem, szegényebbek leszünk. A szavak, az igazán jó szavak, kifejezések elhomályosulnak, és végül olyan mondatokkal operálunk, mint a kutya ugat, a macska nyávog pont. Nem igazán élvezhető, igaz? Ez akkor lesz még súlyosabb, ha az ember ráadásul nem is magyar nyelvterületen él. Fel a kezekkel! Saját példám: 11 éve élek Franciaországban, sehol egy honfitárs, ellenben (meglepő módon) mindenhol franciák. Persze, tartom a kapcsolatot a családdal, de lássuk be, heti pár óra magyar beszéd édeskevés ahhoz, hogy a szókincsemet megóvjam az eróziótól. 24 órából 24 órában csak francia szót hallok és franciául beszélek... kivéve a kutyámmal, de hát ő meg nem beszél vissza. Mióta megszületett a fiam megállás nélkül (sajnálom, csillagom) jártatom a számat, természetesen magyarul, és érzem, hogy fura, de egyre jobban megy. Hosszú kihagyás után újra olvasok, mi az, hogy olvasok... Falom a könyveket. Egy hét alatt majdnem hatot olvastam ki, mindeközben pedig régi és új szavakat fedezek fel.

Műveld magad, gyakorolj

Ha nem olvasunk, ha nem írunk elég gyakran a szavak el fognak kerülni. Ez elég szomorú, motiváció romboló. Ott a jelenet, ott az egész könyv a fejemben, de hogyan írhatnám meg, ha egy olyan alapvető szó, mint a serpenyő sem jut az eszembe? Ezért kell, hogy gondozzuk a szókincsünk, mert a szavak nélküli sztorit álmodozásnak hívják, nem regénynek.

Tehát olvassm írj, gyakorolj, minél gyakrabban! Írjuk már meg azt a könyvet! Még ebben az évben, hajrá mindenki! :)

A jövőhéten már magával az írással kapcsolatos cikk érkezik, magáról az ördögről fog szólni... A minél előbbi viszontírásra!😈