Készülj… kapsz húsz másodpercet, hogy szó szerint idézd az egyik kedvenc könyved kedvenc jelenetét. Meglepnél, és furcsán néznék rád, ha menne, főleg szó szerint. Ugye, amikor a kedvenc jelenetedről beszélek nem (csak) szavak jelennek meg, hanem elsősorban képek?
Most azon töprengsz, hogy mire megy ki a játék? Vágjunk bele:
Abban egyetértünk, hogy írókként a sztorink egy hatalmas szótenger, hiszen mikor írunk, olvasunk mit látunk? Betűket, melyek szavakat képeznek, ezek láncolata mondatokat alkot és így tovább...
Most légy te az olvasó, és gondolj előbbi kihívásomra. A szemed siklik a szavak felett, szinte nem is látod őket, hanem színeket, fényeket, érzelmeket... képeket. Elménk a vizuális memóriánkat használja, a szavakat képekké fordítja le. Ráadásul (jó esetben) olyan intenzitással, hogy a megjelenített jelenetek, pillanatképek majdnem olyan valóságosnak tűnnek, mint a ténylegesen átélt emlékek.
A regényünk számunkra szavak hálózata, konfliktusok, cselekmények, és jelenetek erődje, ami jó, de ez csak a körítés, a váz. Írás közben nem csak logikusan, de vizuálisan is gondolkodnunk kell.
Hogyan?
Olvass és figyelj
Sokszor észrevétlenül járják át elménket a képek, mégis erős vizuális emléket hagynak. Gondolj vissza eddigi élményeidre, vagy a most olvasott regényre koncentrálj, és kapd el ezt a tudatalatti jelenséget. Vedd észre, elemezd értsd meg, hogy most és miért történik: A sztorit látod, nem szavakat./vagy Ezt és ezt a jelenetet tudod felidézni vizuálisan a legutóbbi, általad olvasott könyvből. Miért ezek a pillanatok azok, amelyek megragadtak az elmédben?
A látás képessége
Élj vele! Ne csak lelkes tévénéző, hanem világ...néző… látó (?) is légy. Nézz körbe, fogadd be mindazt, amit a világ nyújt. Figyelj, tanulmányozz, légy nyitott. Plakátok, festmények, tévéműsorok, egy buszmegálló, naplemente, fogadj be mindent és (bár furán hangzik, de:) lakj jól a vizuális világgal. Meglátod, a gondolataid, a fantáziád tele lesz érdekes, szokatlan, hétköznapi, hasznos képekkel, olyasmikkel, melyeket nem vennél észre, ezért nem igazán tudnál leírni. Hiszen egy buszmeg az csak egy buszmeg, nem? De. De le tudod írni? Érdekesen? Hogy elő tudjam hívni később az emlékeimből?
Minden, amit látunk, megfigyelünk befolyásolják az írásunkat.
Ne (csak) szavakban gondolkozz, hanem képekben is!
Kerüld a tárgyilagos jegyzetelést, írást! Az nem hagy sok nyomot, ha azt írod, embereid piszkosul összevesztek az állomáson pont. Próbáld meg megrendezni a szóban forgó fontos jelenetet, látni és azt a legérdekesebb szögből bemutatni. Ebben nem csak a szerzett, látott, elmentett képek, tapasztalatok segíthetnek, hanem a szimbolika is...
Tél, sötétség, elszáradt fa=halál, minden rügyezik, nyílnak a virágok, napsütés=újjászületés és a többi
Az idő, a színek, a fény, mind kiváló érzelemlkeltő lehet, szimbolikájukat mindenki felismeri és megérti. A legjobb szimbólumok felett nem is kell kódfejtéssel vacakolnia az olvasónak, mert, mint írtam: nem tudatosan ismeri fel, az emlékeibe vannak vésve, magától értetődően érzelmi kapcsolatban áll vele. Ezzel ellentétben nekünk tudatosan, jó időben, jó helyen kell velük élnünk. Persze ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy pont akkor kell megindulnia az égi háborúnak, mikor főszereplőnk haragra gerjed… Az eddigi, szimbolikai ismereteid alapján kreálhatsz újakat, melyeket magyarázat nélkül, tudat alatt is képesek lesznek dekódolni olvasóid.
A szavakra mégis szükségünk van...
Lehet, hogy dús képzelőerővel rendelkezel, élesen látod magad előtt a csodálatosabbnál csodálatosabb jeleneteket, de mit ér mindez, ha nem tudod szavakkal ábrázolni? Hiszen végtére is, a szavakkal ültetjük a képeket olvasóink fejébe, a szavak indítják el a képzelőerőt.
Ahhoz, hogy a megfelelő módon sikerüljön kivitelezni a vizuális fikciót a megfelelő szavakat is meg kell találni.
Ezt pedig úgy érheted el, ha sokat gyakorolsz, írsz, és rengeteg olvasol.