Öngyilkos öncenzúra

Mitől félnek általában az írók? A kritikáktól? A kudarctól? Netalán a sikertől? És mi a helyzet a szégyennel?

Előfordulhat – saját tapasztalat, amire ki fogok térni –, hogy az író az őt érő ítéletektől fél, attól, amit majd az emberek gondolnak róla, miután elolvasták a regényét.

Rajtakaptad már magad azon, hogy ellenőrzéskor kivágtál egyes elemeket, de nem azért, mert nem volt ezekre szükséged, hanem azért, mert nem akartad, hogy erről ítéljék meg nem a könyved, hanem téged, a gondolataid?


Tegyük fel (valószínűleg így is van): Egy végtelenül kedves, csöndes fiúnak/lánynak ismernek, ennek fényében egy szívhez szóló, habcsókokkal telezsúfolt könyvet várnak? Könnyen meglehet. És mi az igazság? Miről írsz? Rituális gyilkosságokról, szexről, drogosok és alkoholisták kicsit sem szép világáról? Megértem, hogy aggódsz a történeted fogadtatása miatt, de nem támogatom.

Az öncenzúrázást eltörölni
Szóval sötét dolgokról, sikamlós sztorikról, tabu témákról írunk, de amint elkészültünk (vagy még a munka folyamatakor) cenzúrázzuk magunkat. A kisangyal a vállunkon, de inkább a szégyenérzetünk nem adja meg nekünk az engedélyt arra, hogy ilyesmiről értekezzünk. Pedig igenis megengedhetjük maguknak!

Miért ne írhatnánk arról, ami az embereket érdekli? Miért ne borzongathatnánk meg másokat? Miért félünk megadni azt, amit keresnek?

Hogyan kezeld és győzd le a félelmeid?

Kérdezd meg...
miért aggódsz annyit? Miért érdekel annyira mások véleménye?
Miután feltártad a kérdéseidre a válaszokat, és alaposan elgondolkoztál rajtuk, talán elveszti a félelem a mivoltát, és már közel sem lesz annyira ijesztő a munkánk megosztása másokkal.

Nem félek a farkastól
Író vagy, légy őszinte, beszélj arról, amiről más inkább hallgat. Íróként még fontosabb, hogy átlépd a gátlásaid. A kényelmetlen témákat is kezeld ugyanúgy, mint bármi mást.
Lehet, hogy egyesek kifogásolni fogják a leírtakat, de annyi más dologért kritizáljuk egymást, miért pont emiatt aggódnánk?

Különcök, de megértők
Beszélgess a témáidról másokkal, olyan elmékkel, akik megértik az érdeklődésed, akik nem néznek rád furcsán azért, mert a keresési előzményeidben nem éppen a leghétköznapibb keresőszavak szerepelnek.
Az, hogy ilyen-olyan információk, a kutatás a te érdeked, az írásé.

Fogadd el az általad választott témát/témákat, légy őszinte önmagadhoz
Az élet részét képzi a szex, erőszak, halál, stb. Nem csak arról lehet, arról szabad írni, ami könnyű és szép. Fogadd el, hogy téged más dolgok megvitatása is érdekel, vállald fel, mutasd meg a világot más szemmel.

A könyv nem te vagy
Tudd, hogy az emberek nem téged bírálnak, hanem a könyved! Rendben, ez csak részben igaz. Ahogy az olvasóval, úgy veled is megtörténik, hogy nem értesz egyet az összes szereplőddel, a cselekedeteikkel (ördögiek, hisztisek, ördögien hisztisek, etc.), de végső soron valamennyien tőled származnak. És az emberek véleményt fognak formálni arról, aki megálmodta ezeket a szereplőket és eseményeket.

Ennek ellenére is vonatkoztass el magad a sztoritól, írj sokat! Hidd el, ahogy gyarapodnak a történetek, az olvasók nem fogják azt hinni, hogy a való életben te olyasmiket csinálsz, mint a sarkon repkedő, éjszakai pillangó, a megvadult gyilkos, vagy a szétfolyt drogos. (Mindig szélsőségekkel vagdalkozok...) Ezek csak sztorik, a szereplők váltakoznak minden egyes könyv után. A szereplőkben talán felismerhetik egyes karakterjegyeid, de a könyv nem határoz meg téged.

Hogy még mindig aggódsz?! Akkor...

Rejtőzz el!

Használj álnevet

Ha nem szeretnéd, hogy mások, főleg ismerősök megtudják, hogy te írtál xy témáról, akkor védd meg a személyazonosságod az álnév által.

Tégy úgy, mintha csak a fiókodnak írnál
Írj bátran, körmölj le mindent, ami kikívánkozik, mintha ez csak neked és a fióknak szólna. Miután elkészültél és átolvastad a történetet, talán meglátod, hogy valójában nincs is semmi szégyellnivaló az egészben.


Apró szösszenet rólam, arról, hogy miért nem kellett volna félnem:

Odahaza a vicces, nagyszájú, vidámként, a suliban a szelíd, segítőkész, szürke eminenciásnak ismertek. Ez a kép élt rólam bennük, és ehhez is tartottam magam. Szóval miféle sztorit várhattak tőlem? Minden bizonnyal ártatlan családokat kizsigerelős krimit (rendben, hülyéskedés legalább van)! … Valljuk be, nem erre számítana a közönség, ezért sokáig titkoltam, hogy mit csinálok, miről írok. Aztán kiadattam a regényt, és már nem igazán ment a titkolózás. Nehézkesen, de otthon előrukkoltam a hírrel, de nem igazán lepődtek meg, sőt, elolvasták a könyvem. Viszont, amikor a alsós tagozatos osztályfőnökömet se kerülhettem el a bejelentéssel, még nehezebbre esett bevallanom sztori témáját. Legszívesebben magát, a regény létezését cenzúráztam volna. Szégyelltem magam, mert ő biztosan nem ezt várná el tőlem. Erre mit ad ég? Lelkes krimi rajongó!
Biztos, hogy író énünkkel meglepetéseket okozhatunk ismerőseinknek, de ugyanúgy ők is megtehetik ezt velünk olvasókként.

Ne végezz az írói éneddel, fejezd be a pironkodós öncenzúrát!

Légy őszinte, és hagyd, hogy az emberek a maguk módján reagáljanak, mert érhetnek kellemes meglepetések.