Szerintem sokunkban, sokszor vetődik fel a kérdés, illetve kérdések tömkelege, mint például:
Mikor nevezhetjük magunkat jogosan írónak? Már az első sztorink megírása előtt, közben, esetleg után? Vagy csak akkor, ha kiadásra kerül? A self-publishing keretei közt dolgozó nevezhető írónak? Vagy egyszerűen mindig írók voltunk, vagyunk és leszünk?
Mindig nagy nyomást jelent, amikor definiálnunk kell, amikor íróként kell meghatároznunk önmagunkat, hiszen a laikusok zsebében mindig ott lapul az elvárás mércéje, amin az elért sikereket, az elismerését mérik, azt, hogy mennyire vagyunk versenyképesek ebben a megpróbáltatásokkal teli bizniszben.
Sokan félnek a méredzkedéstől, ezért azt mondják: Nem is vagyok író, noha egy, vagy több könyvem is kiadásra került… Nem vagyok az, mert még nem jelent meg semmim… Vagy: Túl fiatal vagyok hozzá… Tulajdonképpen nem vagyok író, mert nem ebből élek meg.
Valaki úgy érzi, hogy nem érdemli meg az írói titulust. Sokáig én is így voltam ezzel, sőt, a mai napig nehezen jön a számra, hogy író vagyok.
De miért van ez? Miért olyan nagy kiváltság íróként tekinteni magunkra?
Az elődök iránt érzett tiszteletből:
Ki nevezné magát írónak, amikor Hemingway, Gárdonyi, Tolkien és táraik kerülnek szóba? Még az ismert, kortárs szerzők között is belepirul az ember a gondolatába, hogy írónak mondja magát.
Kényszer, hogy megfeleljünk a külvilágnak:
Amikor másokkal (rokon, barátok, idegenek) közöljük, hogy szeretünk írni, aztán valahogy sikerül kibökni, hogy írók vagyunk, az első kérdés, amit feltesznek: “Mit írtál?” Azaz mi a könyved címe? Nem igazán a folyamatban lévő történetek érdeklik őket, hanem, hogy mit tettél le az asztalra. Az a sok idő, amit a gép, a papírjaid fölé görnyedve töltöttél feljogosít-e arra, hogy írónak nevezd magad?
Ha eljutottál arra a pontra, hogy a műved kiadják, akkor a történet már nem is annyira lényeges. Nap-nap után, ahogy előkerül a téma, az anyagiakról és az eladott darabszámról érdeklődnek. Elszámolható sikereket várnak, mert aki eredményes, az lehet író. Ez pedig frusztráló, lerombolja az önbecsülést, és már te is csak egy lébecoló firkásznak gondolod magad.
Ennek ellenére úgy hiszem, hogy ez az egész nem az elért sikerekről, vagy a megjelent könyvekről szól, nem ettől lesz valaki író.
Attól vagyunk írók, mert ez az, amit igazán szeretünk csinálni, mesélni, megosztani a gondolatainkat a világról, érzésekről, mert örömmel tölt el, hogy szabaddá engedhetjük a képzeletünk, ami aztán életre kel a papíron. Írók vagyunk, mert bár sok minden szól az írás abbahagyása mellett (hiszen nehéz és hosszú procedúra befutni), mégse tesszük, mert ez a szenvedélyünk. Írunk, mert írnunk kell, mert írók vagyunk.
Az írói titulust nem másoktól kell várni, hogy ránk ruházzák. Te is megajándékozhatod magad ezzel az egy, de sokat jelentő, erőt és önbizalmat adó szóval.
Író vagy! Addig mondogasd, míg el nem hiszed, és bátran vállald fel, hogy ki vagy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése