Ki vagyok én?

Azaz a perspektíva kiválasztása.

Mielőtt belevágunk novellánk/regényünk megírásába alaposan át kell gondolnunk, hogy melyik nézőpontot használjuk történetünk elbeszélésére, ugyanis ez határozza meg az olvasó benyomását, a sztori vezetését, az információk adagolását, stb.

Nos, vágjunk bele…

E/1., azaz egyes szám első személy

Az első személyű nézőpontról mindenek előtt tudni kell, hogy egyaránt korlátozza az olvasót és az írót, mivel a narrátor, maga is egy karakter a történetben, akinek a szemszögéből látunk mindent. Tehát csak azt ismerhetjük meg, csak azokról tudhatunk, amiről a narrátor tud.

Az írónak sosem szabad elfelejtenie, hogy ő nem egyenlő az elbeszélővel. (Bár régebben írtam, hogy adhatunk magunkból külső-belső tulajdonságokat, ne zavarjuk össze az olvasót.) 

Előnye, hogy ezáltal -főleg, ha a főszereplő a narrátor- közvetíteni tudjuk a mély, belső gondolatait, amiket különben nem mond ki a történetben. Jobban megismerhetjük, erősebb kapcsolatot tudunk vele kialakítani.

Szerintem a legnagyobb hátránya az önjellemzésben rejlik. A belső tulajdonságokkal nincs túl nagy gond, mert a szereplő belső gondolataival, és megnyilvánulásaival elég jó képet kapunk erről, azonban a külső… Nem túl élvezetes úgy végigolvasni egy jellemzést, amit kötelezően, semmilyen apropó alkalmával szúrunk be, hogy barna hajam van, barna szemem, heg a jobb karomon -játszótéri baleset…stb. Uncsi. Vagy próbáljuk meg úgy, ahogy a történet többi szereplőit írnánk le? Béna, gyors, szemléltetés: Jack fakó kék szemei csillogtak a fájdalomtól… Akkor most E/1.-ben. Fakó kék szemeim csillogtak a fájdalomtól… Valahogy nem jó ez így. Az önjellemzést akkor jó megejteni, ha egy jelenethez tudjuk kötni, vagy ha egy másik szereplő jegyez meg valamit főhősünkről, stb.

Persze, az is előfordulhat, hogy két vagy több narrátort választunk.

Ez azért jó, mert több szemszögből tárulnak elénk az események, melyekhez mindenki másképp kapcsolódik, másképp reagál, több véleményt, értelmezést olvashatunk első kézből. Hátránya, hogy a szerzőnek nagyon kell ügyelnie, nehogy összemossa a karaktereket.

E/2., azaz te

Ez a legritkább (viszont talán a leggyakoribb dalszövegekben) elbeszélő mód. Ebben a narrátor úgy mesél (úgy szól szinte hozzád, “te”), hogy az olvasó azt érezhesse, mintha részese lenne a történetnek, mintha róla szólna.

Harmadik nézőpont, Ő, összességében ők, zajlanak az események, meg ott vannak a többiek…

Ez a nézőpont sokkal gazdagabb, bonyolultabb és szabadabb alkotásra ad lehetőséget, mint az előzőek. Rugalmasságáért sokan kedvelik, ezért ez a leggyakrabban használt elbeszélő mód.

A rugalmassága a fokozataiban rejlik, lássuk ezeket:

I. A szubjektív (amikor a narrátor egy vagy több szereplő gondolatát, érzéseit, véleményét, stb. közvetíti)

I/a., A korlátozott

Ha ezt választod jó lesz vigyáznod, nehogy átcsusszanj E/3.-ról E/1.-re, ugyanis ekkor csak egy, kiválasztott nézőpontot követünk, akinek nem adhatjuk a szájába a narrátor véleményét, gondolatait, mivel azok egyáltalán nem számítanak. 

Arra is ügyelnünk kell, hogy csakis a kiválasztott fejébe lássunk, a többiekébe nem, még akkor sem, ha a narrátor mindennel tisztában van. Ezáltal az elbeszélő nem mutathat meg az olvasónak bármit, amit a követett karakternek sem akar.

I/b., A mindentudó

Aki mindent és mindenkit ismer, ellentétben a szereplőkkel. Bármikor válthat szereplőt (nézőpontot), bemutathat olyasmit, amit főszereplőnk még nem lát, vagy tud, sőt, még saját véleménye is lehet a karakterekről, hisz ennek a láthatatlan narrátornak saját személyisége van. Ami jó, hogy hiteles képet ad a történetről, az eseményekről, ami kevésbé, hogy nem igazán tudunk kötődni a karakterekhez.

II. Az objektív

Ennek az elbeszélő módnak további, találó megnevezései még: “fly-on-the-wall”, “camera lens”, “camera-eye”

Azt hiszem, nem kell ezen sokat magyarázni. Ebben az esetben a narrátor teljes mértékben kivonja magát a történetből, nem nyújt betekintést a szereplők gondolataiba, érzéseikbe.

Egyszerűen csak elmeséli a történetet, a cselekményt, anélkül, hogy mélyebb belátást engedne a karakterek lelkébe. Teljesen elfogulatlan és semleges. 

Végső soron mindenki maga dönti el, hogy melyik nézőpontot választja, a lényeg, hogy megtaláljuk a hangot.

Személy szerint én E/1.-ben szeretek írni, olvasni inkább E/3.-ban, mert szeretem megfejteni a szereplőket. Ti hogy vagytok ezzel?