Lázadók szülei

Minden héten új témával előrukkolni nem a legegyszerűbb kihívás, ám egyik nap írótársamtól és jó barátomtól érkezett egy remek felvetés, ami a gyerek-karakterek körbejárása után igazán adhatta volna magát. Miért is ne vehetném górcső alá a szülő-karaktereket?

Barátnőm meglátása szerint főleg a YA-t képviselő írok állítják őket az elhanyagolt háttértáncosok közé.

Később magukról a szülő-karakterekről is írok, de most megragadta a fantáziám a YA+szülő kérdés, szóval koncentráljunk erre.

A tisztán látás kedvéért, hogy megértsük miért is olyanok a szülők, amilyenek definiáljuk a YA jelentését. YA = Young Adult, azaz ifjúsági, fiatal felnőtteknek szóló regények.

Némi kutató munkát követően szembesültem a ténnyel, hogy elég sokan nehezményezik, amikor ezekben a történetekben háttérbe szorulnak a szülők, vagy ostoba személyekként vannak feltüntetve, akik soha semmit se érzékelnek, abból, ami gyermekük életében történik.

Ezekkel a fogásokkal rakják félre a szülőket:

- Túl elfoglaltak. A gyerek számukra láthatatlan, ami úgy üt vissza, hogy apa és anya az olvasó számára válik láthatatlanná. Jobb esetben érdeklődnek a gyermekük iránt, de se idejük, se energiájuk feltérképezni mi lapul a lelkük mélyén.

- Egyedülálló szülő/válófélben vannak a szülők. Az elfoglalt szülőknél is elfoglaltabb típusok.

- Betegség. (Fiziológiai, mentális a szülő részéről.)

- A szülők egyáltalán nincsenek jelen. A gyerekek árvák, vagy bentlakásos iskolába küldték őket.

Egyik megoldás sem rossz, hiszen a valóságban is megtörténik mindez, de miért gyakori a YA könyvekben?

Fentebb említettem, hogy a YA fiataloknak szól, főként tizenéves tinikre fókuszál. És milyenek a kamaszok? Lázadó, önkeresők, próbálják megtalálni a helyüket a világban, amibe a szülő nem fér bele, mert határokat szabnak a kibontakozni vágyóknak. Egy különösen dacos tinédzser számára (nem általánosítok...) a szülő egy szűklátókörű h*lye, aki szabályaival gátolja őt, akivel azonosulni tud a young adult olvasó.

Mindemellett anyu és apu könnyedén megtörhetik a történetet, lassítják a cselekményt, a fiatalok dinamikáját, mert olyan borzasztóan felnőttek... Őket felnőttes dolgok foglalkoztatják, mint például, mi legyen a vacsora? Be kell fizetni a számlát, kivinni a szemetet. Egyszerűen unalmasak, és a felnőttes problémáikkal meg szabályaikkal csak komplikációhoz vezetnek. Ellenben mennyivel érdekesebb a reménytelen, titkos szerelemben vergődő fiatalok kálváriája, vagy kalandos útjuk valami földöntúli ismeretlen felé? 

A szülők kockázatot jelentenek az írók számára. A buli megrontóiként jelenlétükkel a könyvekben szereplő és a könyveket olvasó fiatal szórakozását is eltaposhatják. Az előbb felsorolt technikákkal kiiktatják őket, hogy a kamasz teret kapjon.

Gondoljuk át, egy fiataloknak fiatalokról szóló regényben tényleg probléma és hiba a szülők elhanyagolása?

Nem kifejezetten hiba.

A kamaszok sokszor rejtett életmódot folytatnak. Mindenkinek jobb, ha anyu nem olvas bele a naplóba, apu meg nem néz a matrac alá. Akarva vagy akaratlanul a szülőknek gőzük sincs arról, mi történik a titkosügynököket megszégyenítő tehetséggel bíró gyerekekkel.

Nem is bűn, ha egy szülőt azzal indokkal tesznek félre, hogy elfoglalt, mert a valóságban is vannak ilyen szülők, de lassan klisé válik belőlük a YA regények világában.

A szülők elhanyagolását/hiányát mindig meg kell magyarázni. Úgy nem lehet elrakni őket, hogy csak nincsenek itt és kész, nincs kedvem velük foglalkozni, ez lehetetlen, nem megengedett húzás.

Különben elég sajnálatos, ha valaki lustaságból/nemtörődömségből elszalasztja a nagyszerű lehetőséget, ami a szülő-karakterekben rejlik.

Ők is sokfélék, egyediek, nem lehet folyton-folyvást az elfoglalt árnyékok szerepébe skatulyázni őket, maguk is emberek célokkal, akik érdekes, olykor szokatlan kapcsolatot ápolnak a főszereplővel.

Ha nem is reflektorfényben álló szereplők, nekik is megvannak a gyermekeiket érintő álmaik, rájuk vonatkozó szabályaik, a gyermekükre kiható munkájuk, csupa olyan dolog, ami hatással van a kamaszra. Mindez szuper módja lehet annak, hogy konfliktust teremts, vagy, hogy elindítsd főhősöd a belső vagy külső utazásán. Például az édesanya a széltől is óvta fiát, beletáplálta, hogy beteges, aki az ő gondoskodása és házipatikája nélkül bizony fűbe harapna. A fiú pedig idővel dacolni kezd, a sutba vágja vitaminjait és inhalálóját, hogy a sztori végén ő húzza ki a szennyvízcsatornába esett társát. 

Amikor arról van szó, hogy a YA író elfoglaltságra hivatkozva elhanyagolja a szülőt, nem a tökéletes szülő képét hiányoljuk. Nem feltétlenül idillikus problémamegoldóra vágyunk. A szülő lehet mentor vagy hátráltató. Annyi elég, ha igazi, mert tagadjuk vagy sem, a szülők valamilyen formában a tinik életének szerves részei, nem átlátszóak, személyiségük van. Kerüld a klisét, és adj igazi karaktert anyunak és apunak.

Ha még nem olvastad, az alábbi linken megtalálhatod sorozatom második részét, melyben (bár nem YA, inkább NA)  több, különböző típusú szülőnek is hangot adtam: Árnyék a múltból
Jó szórakozást ;)